Kedves Z. Zolee!
A fotó éppen a fontos részen homályos. Gombára gyanakszom. Helyezze karanténba. Nézze át a fonákot és az egész növényt alaposan. Valamint küldjön egy használható felvételt.
Kedves Szakértők!
Nemrég vásárolt, egy hete átültetett növényke levelein barnás foltok jelentek meg. Nem az egész levél sárgul, és nem is az erezet, vagy a levél szélek mentén, hanem a képen látható módon, furcsa alakzatban. A barnult levelek mindenhol jelentkeznek (alul, felül, és nem csoportosan) Kb. 3-4 ilyen levél van, a többi egészségesnek látszik (egyelőre). Mi lehet a probléma?
Köszönettel,
Zolee
Kedves K. Ildikó!
A fotó nagyon homályos. Fényszegény körülmények miatt nyúlik a növény. Teremtse meg számára az igényeinek megfelelő körülményeket.
Most semmiképpen ne vágjon bele. Várja meg míg ismét egészségessé válik a növény.
Kedves Katalin!
Az ablakban van, így viszont előfordulhat, hogy valóban a szellőztetést nem szerette.
Ha átrakom kevésbé huzatos helyre akkor még rendbe jöhet?
Ezek szerint akkor a mellette lévő citromnak is ez lehet a baja?
Van egy kis hibiszkusz növénykém, ami eddig nagyon szépen fejlődött, pár napja viszont elkezdtek barnulni a levelei illetve barna pöttyök is jelennek meg, és azt vettem észre hogy a mellette lévő citrom növénykére is átterjedt ez a betegség. Mi lehet a gond?
Előre is köszönöm a segítséget
Kedves R. Ildikó!
Amennyiben a gyökerek ismét kilógnak, akkor nem a megfelelő méretű konténert választotta. A sárgulás a tápanyag hiányt is mutatja. Közvetlen csapvizet ne használjon.
Kedves Szaktanácsadó!
Kb. 7 éves hibiszkuszom mindig benn a lakásban volt, soha nem teleltettem (tudom, kellene), jelenleg is 21,5-22 fokos helyiségben van, szépen nő, egész évben virágzik kisebb szünetekkel. Legutóbb szeptemberben ültettem át nagyobb méretű cserépbe, miután kinőtte a korábbit (bár most már alul kilógnak újra a gyökerei). Rendszeresen öntözöm, valamivel kevesebbet, mit nyáron, bár időnként csapvizet is használok, nem csak esővizet. Kb. 3-4 hete az egyik száron lévő levelek sorban foltszerűen elkezdtek sárgulni, majd besárgult az egész levél (mint amikor nem rendesen van öntözve a növény), végül elszárad és lehullik. Eleinte a régebbi levelek, most már az új kis levélkék is. Mára már csak 1-2 levél van ezen a száron, s tegnap vettem észre, hogy a többi száron is kezd egy-egy levél sárgulni. (Bár érdekes módon úgy tűnik, mintha a kopasz száron oldalt új hajtások indulnának.) Kártevőt nem látok rajtuk, jelenleg is sok bimbó van a növényen és virágzik is. Mi lehet a baj, mit csinálhattam rosszul?
3 hónapja vásároltam egy gyönyörű Hibiszkuszt. Tele volt bimbóval, gyönyörű zöld levelekkel, de egy hét után besárgultak és az összes bimbó leesett. Árnyékosabb helyre raktam, kevesebb vizet adtam neki és hála az égnek helyre jött. Megint hozott bimbókat, de nyilás előtt újra eldobta az összeset, a levelek nem sárgák, élősködő nincs rajta, radiátortól nagyon messze van, heti egyszer öntözöm. Miért dobja el mindíg a bimbokat?
Kedves K. Renáta!
Teljes talaj átültetést javasolok, de a talaját hagyják a szobában, hogy felmelegedhessen. A hideg talajban elpusztul a növény. A talajba helyezzenek osmocote-t oly módon, hogy az közvetlen ne érintkezzen a gyökerekkel.
Kedves Cz. Roland!
Önnek szerencséje van! Vannak kivételek! De amennyiben egészséges a növénye, úgy egész évben virágozhat pihenés nélkül is. De tápanyag utánpótlásról folyamatosan gondoskodni kell.
Február vége- március elején vissza lehet vágni és alakítani. Ahogy elnézem az önét is alaposan vissza lehet formára metszeni.
Sajnos egyre több levélen jelennek meg az apró foltok. Ennek megoldása lehet, ha egészen visszametszem a növényt? Vagy valamilyen permetszer létezik esetleg?
Továbbá reggelente észrevettük, hogy százlábúra hasonló bogarak vannak a földjében. Ennek megoldására teljes földcserét tervezünk. Mik lehetnek ezek? A fotón igyekeztem jelölni őket.
Többször olvastam, hogy ha szobában teleltetjük a növényt, (az ideális 10-15C helyett) akkor nem fog virágozni. Nálunk a fűtés miatt évek óta 25-27C-os lakásban van télen a növény, (sőt csapvízzel locsolom) tavasszal kirakom az erkélyre és ennek ellenére rengeteg virágot hoz. Természetesen a meleg hatására ledob jó pár levelet, de visszametszést követően az új hajtások kárpótolnak mindenért, most is sok friss hajtásom van.
Szeretném a növény jó szokását megtartani, idáig az őszi visszametszést preferáltam. Kérdésem, hogy a kihelyezést követően, tavasszal is metszem vissza növényt, vagy elég ősszel?
Kedves Kurucz Renáta!
A közvetlen csapvíz nem jó megoldás, egyik növénynek sem. Most teleltetni kell. Jelenleg 10 0C fok körüli hőmérsékletre van szüksége. A meleg lakásban való teleltetés, nem megfelelő a számára, nem fog virágot hozni sem.
A levél tünet megegyezik az Alternária tüneteivel, ami súlyos betegség a hibiszkusz életében.
Egyelőre különítse el a többi növénytől. Küldjön egy friss képet a növényről és a tünetekről.
Témakörök
Hibiszkusz betegségek

Kedves Királyné Ildikó!
A bimbóhullás tartási hibára is visszavezethető.
Írja le pontosan, hogyan és milyen körülmények közt tartja, telelteti.
Még csak 8 hónapos kb 30 cm
Szeretném kérdezni hogy mikor kell visza vágni hogy sűrűbb bokros Legyen miért dobja le a bimbókat már több is volt rajta
Kedves B. B. Enikő!
Hogy rendbe jön-e az attól függ, hogy mennyire károsodott.
Kedves Katalin!
Az ablakban van, így viszont előfordulhat, hogy valóban a szellőztetést nem szerette.
Ha átrakom kevésbé huzatos helyre akkor még rendbe jöhet?
Ezek szerint akkor a mellette lévő citromnak is ez lehet a baja?
Köszönöm szépen a segítséget!
Kedves B. B. Enikő!
A foton olyan mintha megfázott volna!
Hogyan és milyen körülmények között telelteti?
Kedves Szaktanácsadó!
Van egy kis hibiszkusz növénykém, ami eddig nagyon szépen fejlődött, pár napja viszont elkezdtek barnulni a levelei illetve barna pöttyök is jelennek meg, és azt vettem észre hogy a mellette lévő citrom növénykére is átterjedt ez a betegség. Mi lehet a gond?
Előre is köszönöm a segítséget
Kedves R. Ildikó!
Amennyiben a gyökerek ismét kilógnak, akkor nem a megfelelő méretű konténert választotta. A sárgulás a tápanyag hiányt is mutatja. Közvetlen csapvizet ne használjon.
Kedves Szaktanácsadó!
Kb. 7 éves hibiszkuszom mindig benn a lakásban volt, soha nem teleltettem (tudom, kellene), jelenleg is 21,5-22 fokos helyiségben van, szépen nő, egész évben virágzik kisebb szünetekkel. Legutóbb szeptemberben ültettem át nagyobb méretű cserépbe, miután kinőtte a korábbit (bár most már alul kilógnak újra a gyökerei). Rendszeresen öntözöm, valamivel kevesebbet, mit nyáron, bár időnként csapvizet is használok, nem csak esővizet. Kb. 3-4 hete az egyik száron lévő levelek sorban foltszerűen elkezdtek sárgulni, majd besárgult az egész levél (mint amikor nem rendesen van öntözve a növény), végül elszárad és lehullik. Eleinte a régebbi levelek, most már az új kis levélkék is. Mára már csak 1-2 levél van ezen a száron, s tegnap vettem észre, hogy a többi száron is kezd egy-egy levél sárgulni. (Bár érdekes módon úgy tűnik, mintha a kopasz száron oldalt új hajtások indulnának.) Kártevőt nem látok rajtuk, jelenleg is sok bimbó van a növényen és virágzik is. Mi lehet a baj, mit csinálhattam rosszul?
Kedves Ács Dávid!
Tartási hibáról lehet szó. Fotót kérek! Fényre van szüksége, mindenkép. Mivel öntözi? Tápoldatozza? Párásít?
Kedves szaktanácsadó!
3 hónapja vásároltam egy gyönyörű Hibiszkuszt. Tele volt bimbóval, gyönyörű zöld levelekkel, de egy hét után besárgultak és az összes bimbó leesett. Árnyékosabb helyre raktam, kevesebb vizet adtam neki és hála az égnek helyre jött. Megint hozott bimbókat, de nyilás előtt újra eldobta az összeset, a levelek nem sárgák, élősködő nincs rajta, radiátortól nagyon messze van, heti egyszer öntözöm. Miért dobja el mindíg a bimbokat?
Kedves K. Renáta!
Teljes talaj átültetést javasolok, de a talaját hagyják a szobában, hogy felmelegedhessen. A hideg talajban elpusztul a növény. A talajba helyezzenek osmocote-t oly módon, hogy az közvetlen ne érintkezzen a gyökerekkel.
Kedves Cz. Roland!
Önnek szerencséje van! Vannak kivételek! De amennyiben egészséges a növénye, úgy egész évben virágozhat pihenés nélkül is. De tápanyag utánpótlásról folyamatosan gondoskodni kell.
Február vége- március elején vissza lehet vágni és alakítani. Ahogy elnézem az önét is alaposan vissza lehet formára metszeni.
Kedves Antics Katalin!
Sajnos egyre több levélen jelennek meg az apró foltok. Ennek megoldása lehet, ha egészen visszametszem a növényt? Vagy valamilyen permetszer létezik esetleg?
Továbbá reggelente észrevettük, hogy százlábúra hasonló bogarak vannak a földjében. Ennek megoldására teljes földcserét tervezünk. Mik lehetnek ezek? A fotón igyekeztem jelölni őket.
Válaszát előre is megköszönve!
Kurucz Renáta
Kedves Szakértők!
Többször olvastam, hogy ha szobában teleltetjük a növényt, (az ideális 10-15C helyett) akkor nem fog virágozni. Nálunk a fűtés miatt évek óta 25-27C-os lakásban van télen a növény, (sőt csapvízzel locsolom) tavasszal kirakom az erkélyre és ennek ellenére rengeteg virágot hoz. Természetesen a meleg hatására ledob jó pár levelet, de visszametszést követően az új hajtások kárpótolnak mindenért, most is sok friss hajtásom van.
Szeretném a növény jó szokását megtartani, idáig az őszi visszametszést preferáltam. Kérdésem, hogy a kihelyezést követően, tavasszal is metszem vissza növényt, vagy elég ősszel?
Köszönöm,
Czentye Roland
Kedves Kurucz Renáta!
A közvetlen csapvíz nem jó megoldás, egyik növénynek sem. Most teleltetni kell. Jelenleg 10 0C fok körüli hőmérsékletre van szüksége. A meleg lakásban való teleltetés, nem megfelelő a számára, nem fog virágot hozni sem.
A levél tünet megegyezik az Alternária tüneteivel, ami súlyos betegség a hibiszkusz életében.
Egyelőre különítse el a többi növénytől. Küldjön egy friss képet a növényről és a tünetekről.
Kedves Katalin!
Univerzális táprúddal kezdtük tápoldatozni. (DM univerzális táprúdból 2-t) Sima csapvízzel öntöztük, a párásításról eddig külön nem gondoskodtunk.
Üdvözlettel:
Kurucz Renáta