T. szaktanácsadó!
Abban kérem segítségét, hogy most kaptam egy selyemakácot. Azt hallotam, hogy télire be kell takarni. Kérdésem: a szárát, vagy pedig a törzsét is? Ha kell mivel ?
Köszönettel: Mária
Tisztelt szakértő!
A magokat elvetettem pici cserépbe, kihajtott mind, majd elvékonyodott a pár centis szép növényke és elpusztult. Mit tettem rosszul?
A fám gyönyörű, de kicsi a hely az előkertben, ezért vissza vágtam ősszel és tavasszal is. Annál nagyobbat nyúlt és nem virágzott az idén.
Mit rontottam el?
Tisztelettel : Nagy Jánosné
Van egy 3 éves selyem akácom,a belső levelei fokozatosan kifelé haladva sárgulnak majd hullanak lefelé.Már lekezeltem gombaölővel, aktarával, kapott lombtrágyát is, de semmi eredmény.Mi lehet a probléma?Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Válaszadó!
Tavasszal vettem egy kb. 40 cm-es selyemakácot. Szépen fejlődik, egyenlőre nagy cserépben, erkélyen. Kérdésem az lenne: télre maradhat az erkélyen (védett, de a külső hőmérséklet megegyezik az adott téli hőmérséklettel), vagy hűvös pincében át kell teleltetnem? Válaszát köszönettel!
Sajnos az enyém is kopasz, teljesen el vagyok keseredve, mert láttam fiatal egyedet ami már 1 cm-es hajtással rendelkezik, az enyém is már legalább 8 éves! De nem adom fel, rendszeresen öntözöm várom, hogy meginduljon!
Ősszel, télen el lehet távolítani a rossz felé növő ágakat, és meg lehet kurtítani kétharmadára. Rövidebbre ne vágják, mert egyrészt ronda (mégiscsak díszfáról van szó), másrészt jóval erősebben hajt majd. Fontos, hogy a metszés után végezzék el a sebek lezárását, sebkezelő anyaggl.
Az elhalt részeket mindenképpen el kell távolítani, már hajt a selyemakác, így lehet látni, hogy hol van az egészséges rész, addig vissza kell metszeni. A selyemakác fiatal korban fagyérzékeny, de idősebb korban is elfagyhatnak az ágvégek.
Témakörök
Selyemakác metszése
Igen. , ha visszavágtuk kora tavasszal, akkor csak későn virágzott.Egy picit kell csak igazítani rajta, ( ágakon).
Selyem akácot szabad -e visszavágni?
Nagyon megnőtt oldal irányban a selyem akácom
egy részét vissza kéne vágni.Lehet-e,mikor és hogyan,mert olvastam aki visszavágta neki nem virágzott.
T. szaktanácsadó!
Abban kérem segítségét, hogy most kaptam egy selyemakácot. Azt hallotam, hogy télire be kell takarni. Kérdésem: a szárát, vagy pedig a törzsét is? Ha kell mivel ?
Köszönettel: Mária
Tisztelt szakértő!
A magokat elvetettem pici cserépbe, kihajtott mind, majd elvékonyodott a pár centis szép növényke és elpusztult. Mit tettem rosszul?
A fám gyönyörű, de kicsi a hely az előkertben, ezért vissza vágtam ősszel és tavasszal is. Annál nagyobbat nyúlt és nem virágzott az idén.
Mit rontottam el?
Tisztelettel : Nagy Jánosné
Van egy 3 éves selyem akácom,a belső levelei fokozatosan kifelé haladva sárgulnak majd hullanak lefelé.Már lekezeltem gombaölővel, aktarával, kapott lombtrágyát is, de semmi eredmény.Mi lehet a probléma?Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Válaszadó!
Tavasszal vettem egy kb. 40 cm-es selyemakácot. Szépen fejlődik, egyenlőre nagy cserépben, erkélyen. Kérdésem az lenne: télre maradhat az erkélyen (védett, de a külső hőmérséklet megegyezik az adott téli hőmérséklettel), vagy hűvös pincében át kell teleltetnem? Válaszát köszönettel!
Ki kell tisztítani a rést, be kell kenni gombaölő szerrel, majd lemezpánttal összehúzatni.
Szétrepedt selyemakác megmentése?
A selyemakác mediterrán növény. Sajnos sokhelyütt az áprilisi fagy károsította.
Sajnos a miénk is teljesen kopasz.Más éveken hamarabb szokott kihajtani?
Sajnos az enyém is kopasz, teljesen el vagyok keseredve, mert láttam fiatal egyedet ami már 1 cm-es hajtással rendelkezik, az enyém is már legalább 8 éves! De nem adom fel, rendszeresen öntözöm várom, hogy meginduljon!
A 3m magas selyemakácom még mindig teljessen kopasz. Lehet hogy már nem fog kihajtani?
Érdekelne a selyemakác formázása, metszése?
Ősszel, télen el lehet távolítani a rossz felé növő ágakat, és meg lehet kurtítani kétharmadára. Rövidebbre ne vágják, mert egyrészt ronda (mégiscsak díszfáról van szó), másrészt jóval erősebben hajt majd. Fontos, hogy a metszés után végezzék el a sebek lezárását, sebkezelő anyaggl.
Szeretnék tudni a selyemakác metszéséről
Azt szeretném kérdezni,hogy mikor és hogyan metszem meg a fát,mert két ága van,de nagyon ketté áll és túl hosszú?
Inkább télen, ágelágzásra metssze vissza.
selyemakác nagyon nyúlik, lehet-e metszeni most?