Üdv.! Tudnak nekem abban segíteni, hogy a citromfám levelére milyen szert kellene fújnom vagy, hogy egyáltalán mivel állok szemben? Nagyon fakók lettek a levelek és a levelek alján (de néhol a szárán is) vannak ilyen kis világosbarna keménynek tűnő pontszerű valamik, néhol fehér "maszatok" is. Valamint az egészen(szárak-levelek) pókhálószerű anyag van. Van egy másik fám is (nem tudom milyen fajta) azon is megjelent már pár barna valami és totál kifakultak a szárai levelei.
Kedves B. Zsuzsa!
Valószínű, hogy pár napig alacsonyabb volt a hőmérséklet. Így csak találgatni tudok! Szükségem lenne egy részletes leírásra a nevelését (teleltetését) illetően, valamint éles, jól nagyítható felvételekre.
Több éves citromfámat a kb 6-8 fokos garázsban teleltetem,minden évben gyönyörűen beérlelte tavaszig a termést,és január-februárban elkezdett virágozni és új hajtásokat hozni.Az idén azonban sem nem virágzik se nem hajt,úgy néz ki mintha nem lenne benne élet.A sok citrom még rajta van,de kisebbek mint az előző években.Mi történhetett vele,és mivel tudnám megmenteni? Köszönöm a válaszát!
Jó napot! Pàrommal új hàzba költözünk és az előző tulaj ott hagyott nekünk egy igencsak rossz àllapotban lévő citromfàt mivel neki màr nem kell...Úgy néz ki mintha elszàradna pedig nedves a földje és làtszik egy egy àgon némi zöldebb "élet"
Meg lehetne még menteni valahogy?
Kedves P. Rita!
Ezek kártevők, helyezze a növényét karanténba.
Elsőként javaslom, hogy langyos szappanos vizes puha ruhával vagy szivaccsal törölje át a növényt. Legalább heti 2-3 alkalommal.
Amennyiben nem oldódik meg a probléma úgy a Mospilant javaslom (beöntözésként is alkalmazható): https://www.gazdabolt.hu/T01725-Mospilan-20-SG-4-g.html
Figyelem! Fontos, hogy az engedélyezési okiratban leírtakat szigorúan tartsa be!
Kedves Sz. Péter!
Kérem, küldjön róla jelenlegi felvételt! Sajnos a kéreg ilyenfajta sérülése a tápanyagszállításban okoz komoly problémát (tulajdonképpen megszűnik)! Helyezze karanténba, hogy a többi növényét ne fertőzze. Amennyiben úgy érzi, hogy megfigyeli a változásokat, és ad egy halványesélyt a fának. Akkor megtenné, hogy folyamatosan értesít, hogy nyomon követhessem a változásokat? Köszönöm!
Kedves Katalin,
A törzs hátsó részén még egybe van kéreg, de sajnos érezhető alatta is ez a gomba. Azóta lekapartam a látható gombát és rézkénnel lekezeltem ott.
Mennyire esélyes most ágat levágni és gyökereztezni? Egyébként most kezdene virágozni, már 3 apró virág van rajta.
Kedves M. Andrea!
Többször meg kell ismételni majd a permetezést. Az engedélyezési okiratban leírtak szerint! Zárttérben tilos permetezni! Szerintem nem kell a párásítót külön alkalmaznia. Az edényekben kihelyezett víz teljesen megfelelő a szükséges pára kialakulásához.
Kedves Sz. Péter!
56 év az nagyon szép kor, egy cserépben tartott növénynek! Itt úgy látom, hogy elég komoly a baj! A kéreg teljesen kiszáradt, ebben már semmiféle nedvkeringés nem valósul meg. Jól látom (fotón úgy tűnik), hogy a kéreg alatt farontó gomba telepedett meg? Erre nem tudok mondani már megoldást. Sajnos, hamarosan kifog, száradni a fa.
56 éve nevelgetett fa mamiék által. Nem hiszem hogy az oltással van gond. 😊
Tavaly tavasszal kaptuk meg tőlük.
Tavasztól őszig kint van, télen garázsban.
Egyébként ez az "ízé" érezhetően a kéreg alatt is ott van, mintha terjedne.
A kéreg csak ott száraz ahol szétrepedt.
Gondolkodtam, hogy lekaparom és lekezelem valamilyen növényvédő fertőtlenítő szerrel, de félek, ha a teljesen szét megy a kéreg, akkor nem lesz tápanyag/ víz vitel.
Kedves Katalin,
A citromfánk törzsén megjelent valami kinövés, ami megrepeszti és ledobja a kérget. Mi lehet és mivel tudom kezelni, eltávolítani, megszüntetni? Képeket csatolom.
Üdv: Péter
Köszönöm szépen, tegnap lepermeteztem mospilannal. A fa télikertben van (fedett, szigetelt terasz) a párásítást, ha szükséges műanyag edényekbe kitett vízzel oldom meg, 65-75 % körül van a páratartalom a mérőm szerint, az időtől is függően. Van párásítóm is, de ezt még nem használtam kintre, Ön szerint kellene?
Kedves M. Andrea!
Nem atkák a kártevők. Ezért nem működött az ellenük kijutatott növényvédő szer. Ezért a kártevők ellen javaslom a (beöntözésre is): https://www.gazdabolt.hu/rovarolo-szer/523-mospilan-20-sg-4-g.html
Az atkák akkor jelentkeznek, ha meleg száraz a levegő. Milyen klímájú a hely ahol tartja? Páráról hogyan gondoskodik?
Sajnos azok maguk a kártevők, valamiféle atka lehet, de a kifejezetten erre vett atkaölő permet nem távolította el őket. Azóta lemostam a leveleit egyenként langyos szappanos vízzel, sok le is hullott, de ami maradt azokon most nem látok semmit (vagy csak nem látszanak...) most várok hátha magához tér egyéb vegyszer nélkül is...a száradások a leveleken jobban aggasztanak mint a bogarak...
Témakörök
citromfa betegség

Kedves K. Andrea!
A fotó nagyban segítene. A leírás alapján túlöntözésre gyanakszom.
Jó napot! Pàrommal új hàzba költözünk és az előző tulaj ott hagyott nekünk egy igencsak rossz àllapotban lévő citromfàt mivel neki màr nem kell...Úgy néz ki mintha elszàradna pedig nedves a földje és làtszik egy egy àgon némi zöldebb "élet"
Meg lehetne még menteni valahogy?
Kedves P. Rita!
Ezek kártevők, helyezze a növényét karanténba.
Elsőként javaslom, hogy langyos szappanos vizes puha ruhával vagy szivaccsal törölje át a növényt. Legalább heti 2-3 alkalommal.
Amennyiben nem oldódik meg a probléma úgy a Mospilant javaslom (beöntözésként is alkalmazható): https://www.gazdabolt.hu/T01725-Mospilan-20-SG-4-g.html
Figyelem! Fontos, hogy az engedélyezési okiratban leírtakat szigorúan tartsa be!
Kedves Katalin!
A citromfámon vettem észre ezeket a fehér nyúlós valamiket. Erre szeretnék segítséget kérni
Köszönöm szépen! P. Rita
Kedves Sz. Péter!
Kérem, küldjön róla jelenlegi felvételt! Sajnos a kéreg ilyenfajta sérülése a tápanyagszállításban okoz komoly problémát (tulajdonképpen megszűnik)! Helyezze karanténba, hogy a többi növényét ne fertőzze. Amennyiben úgy érzi, hogy megfigyeli a változásokat, és ad egy halványesélyt a fának. Akkor megtenné, hogy folyamatosan értesít, hogy nyomon követhessem a változásokat? Köszönöm!
Kedves Katalin,
A törzs hátsó részén még egybe van kéreg, de sajnos érezhető alatta is ez a gomba. Azóta lekapartam a látható gombát és rézkénnel lekezeltem ott.
Mennyire esélyes most ágat levágni és gyökereztezni? Egyébként most kezdene virágozni, már 3 apró virág van rajta.
Kedves M. Andrea!
Többször meg kell ismételni majd a permetezést. Az engedélyezési okiratban leírtak szerint! Zárttérben tilos permetezni! Szerintem nem kell a párásítót külön alkalmaznia. Az edényekben kihelyezett víz teljesen megfelelő a szükséges pára kialakulásához.
Kedves Sz. Péter!
56 év az nagyon szép kor, egy cserépben tartott növénynek! Itt úgy látom, hogy elég komoly a baj! A kéreg teljesen kiszáradt, ebben már semmiféle nedvkeringés nem valósul meg. Jól látom (fotón úgy tűnik), hogy a kéreg alatt farontó gomba telepedett meg? Erre nem tudok mondani már megoldást. Sajnos, hamarosan kifog, száradni a fa.
56 éve nevelgetett fa mamiék által. Nem hiszem hogy az oltással van gond. 😊
Tavaly tavasszal kaptuk meg tőlük.
Tavasztól őszig kint van, télen garázsban.
Egyébként ez az "ízé" érezhetően a kéreg alatt is ott van, mintha terjedne.
A kéreg csak ott száraz ahol szétrepedt.
Gondolkodtam, hogy lekaparom és lekezelem valamilyen növényvédő fertőtlenítő szerrel, de félek, ha a teljesen szét megy a kéreg, akkor nem lesz tápanyag/ víz vitel.
Lehet rossz alanyra való oltás is nem? De a profi majd megmondja mi nem stimmel.
Hát ennek a kiszáradt kéregnek szerintem annyi...
Talán most sikerül csatolni a képeket.
Kedves Katalin,
A citromfánk törzsén megjelent valami kinövés, ami megrepeszti és ledobja a kérget. Mi lehet és mivel tudom kezelni, eltávolítani, megszüntetni? Képeket csatolom.
Üdv: Péter
Kedves Katalin!
Köszönöm szépen, tegnap lepermeteztem mospilannal. A fa télikertben van (fedett, szigetelt terasz) a párásítást, ha szükséges műanyag edényekbe kitett vízzel oldom meg, 65-75 % körül van a páratartalom a mérőm szerint, az időtől is függően. Van párásítóm is, de ezt még nem használtam kintre, Ön szerint kellene?
Kedves M. Andrea!
Nem atkák a kártevők. Ezért nem működött az ellenük kijutatott növényvédő szer. Ezért a kártevők ellen javaslom a (beöntözésre is): https://www.gazdabolt.hu/rovarolo-szer/523-mospilan-20-sg-4-g.html
Az atkák akkor jelentkeznek, ha meleg száraz a levegő. Milyen klímájú a hely ahol tartja? Páráról hogyan gondoskodik?
Sajnos azok maguk a kártevők, valamiféle atka lehet, de a kifejezetten erre vett atkaölő permet nem távolította el őket. Azóta lemostam a leveleit egyenként langyos szappanos vízzel, sok le is hullott, de ami maradt azokon most nem látok semmit (vagy csak nem látszanak...) most várok hátha magához tér egyéb vegyszer nélkül is...a száradások a leveleken jobban aggasztanak mint a bogarak...
Andrea Meleg, lila foltok nem a kártevők ürülékét jelzik? Második képen lila foltos neked.