Borostyán betegség

Zováthné Julika

Kedves Mária! Köszönöm szépen a válaszát és elnézést, hogy csak most reagálok. Annyit azért megjegyeznék hogy (mint korábban is írtam) a "zsákok" nem üresek, tele vannak tojással és némelyikben már kikelt, nyolclábú lények mozognak (ezt egy hónapja láttam, azóta még nem bontottam ki zsákot).
Üdvözlettel Julika

#37689
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Az atkák után nem lesz ragacsos a levél, tehát egyéb kártevőnek is kell lenni. Ez pedig a juhar pajzstetű. A látható fehér képződmények üres tojástartó zsákok. Több díszfán és díszcserjén
előfordul. Ellene a Mospilan, Calypso és más felszívódó rovarölő szert kell használni. Az atkák elleni speciális atkaölővel /Nissorun, Ortus/ keverhető. A kezelést érdemes 10 napon belül megismételni.

#37429
Zováthné Julika

És a fehér gubó kibontva a zöld borostyán levelén:

#37333
Zováthné Julika

Tisztelt Vétek Gábor Úr!
Felülbírálom a korábbi jelentésemet. Ma ügyesen szétbontottam egy zöld borostyán-levélen található fehér gubót. Tojás-szerű drapp alakzatok vannak benne, de egy 100-szoros házi mikroszkóppal sikerült "nyakon csípnem" egy mozgó fehér állatkát (gondolom atka, mert nyolc lába volt). Íme először a gubó képe, aztán majd szétbontva. Barna levélről is bontottam szét gubót, de nem láttam benne mozgást (szerintem ez semmit nem jelent - a zöld levélen is "elszökött"). Még két infot szeretnék közölni. Ez a levél barnulás máshol is probléma (index fórum Növényvédelem), másrészt a szomszédos utcák (Kerepes) borostyánjain is felfedezek ilyen fehér gubókat (a tulaj nagy örömére:-) ).

#37332
Vétek Gábor Szaktanácsadó

Kedves Zováthné Julika!

Megpróbálok utánajárni a kérdésnek. Ha nem jelentkeznék rövidesen, kérem, legyen kedves írni egy emlékeztetőt!

#37329
Zováthné Julika

És íme a borostyán zöld levelének fonákán (gondolom atka):

#37321
Zováthné Julika

Nem tudtam egyszerre több képet feltenni a borostyánról, most külön pótolom:

#37320
Zováthné Julika

Tisztelt Szakértő!
Különböző korú (3, 5, 8, 10 éves) borostyánjaim levelei a kertben (többnyire árnyékban vannak) 2-3 éve tömegével barnulnak (belül, a "rejtett" oldalon). Minden csokibarna levélen van legalább egy ilyen fehér "kifli" (6 mm hosszú, 2,5 mm átmérőjű). De zöld leveleken is találok gyakran ilyet. Megpiszkálva szétomlik, mint a tejbegríz, de soha nem mozog benne semmi. Gondolom ez nem amerikai lepkekabóca és nem is vértetű - de akkor mi lehet, és van-e köze a borostyán pusztulásához? A zöld levél fonákán atkákat vélek felfedezni (ld. kép), ezek közelében fényesen ragacsosak a levelek. Infóként még annyit, hogy 3-4 éve spriccelem a hideg vizet nyáron a borostyánra (hűsítek:-) ), ilyenkor tömegével reppennek fel a dupla csíkos sávos araszolók.
Kérem segítsenek, mit tegyek!?
Üdvözlettel Pádár Tibor

#37319
Dr. Varga Mária Szaktanácsadó

Nagy a valószínűsége, hogy a lepkekabóca kártétele. Apró, ugráló rovarokat lát-e? A Mospilan jó ellen, de Actara 240 SC készítményt is be kellene szerezni (zöldkönyvvel vásárolható.). A károsodott részeket le kell vágni, elégetni. Tél végén enyhe, fagymentes napon olajtartalmú (Agrol, Biola, Vektafid A) szerrel végzett lemosó permetezés javasolt.

#37266
Boros János

ma reggel vettük észre ezt a hálószerű képződmény a borostyánon. Mi lehet ez?
boros János

#37257
Boros János

ma reggel vettük észre ezt a hálószerű képződmény a borostyánon. Mi lehet ez?
boros János

#37256
Pap Edina

Kedves Hajdu úr! Hogyan kezdődött a beregség? Apró, tűszerű, barna foltokkal, vagy nagyobb körkörös foltokkal. Úgy látom, tápanyaghiány is fennáll, vagy túl napos helyen van a növény. A borostyán árnyékkedvelő.

#28281
Vági Sándor

Nekem is ilyen volt a vadszőlőm és a borostyánom a kerítésen. Szürke színű molylepkék okozták. /Szőlőmoly?/. Visszavágni, a penészes részeket kivágni, ritkítani, permetezni.

#28133
hajdu lászló

Atkák ninsenek, ( más rovar kártevőt sem lehet látni ) a borostyán a kerítésre van felfuttatva. Küldök képet.
Köszönettel : Hajdu L:

#28129
Pap Edina

Kedve Hajdu úr! Képet kérünk!

#28046
Vétek Gábor

Tisztelt Hajdu László!

A borostyán esetében kérem, nézze meg a következőket:
Vannak-e a levelek színén vöröses, apró (kb. 0,7 mm-es), vöröses színű, nyolclábú, mozgó atkák?
Vannak-e a levelek fonákán valamivel kisebb, sárgásbarna atkák finom szövedékben (ez az előbbi esetben, a levél színén nincsen)?
A borostyán a kertben van, vagy esetleg cserepesként tartja? Milyen körülmények között (kitettség, öntözés gyakorisága stb.)?

#28030
hajdu lászló

Kérem , írja meg mi okozza a borostyán leveleinek ezüstós, majd barnás elszíneződését. Majd száradását. köszönettel:Hajdu

#27913
hajdu lászló

Kérem írja meg, hogy az aloe vera növényem lvelei miért hajolnak lefelé. Már az ősszes levele lehajlott. a levelek csúcsa majdnem a földön van.
Köszönettel : Hajdu

#27912
Dr. Varga Mária

A borostyánnak baktériumos és gomba eredetű betegségei is vannak, de a küldött képek alapján nem ezekről van szó. Környezeti hatás /K-hiány, hideg-meleg időszakok váltakozása, stb./ Tavasszal új leveleket hajt és újra szép lesz.

#17172
Vétek Gábor

Tisztelt Fábián Attila!

Konzultálok kolléganőimmel, és rövidesen visszajeleznek önnek.

#17070