Azt szeretném kélrdezni, hogy magrol ültettem citromfát, most átültettem egy nagyobb cserépbe, és betettem a foliába. 1 nap után vettem észre, hogy a levelein,kis sárgás foltok jelentek meg. Mit csináltam rosszul, Nem volt neki jo a meleg? Vagy megégette a map? Most visszahoztam a lakásban, de sajnos nem tudom, mit tehetek vele, Elöre is köszönöm: Julianna
Kedves Szakértők!
Kérdésem az, hogy mennyi az egészésges termésmennyiség a citromfán. Nekem van egy kb csuklónyi vastag törzsű, kb 150cm magas és 1 méter átmérőjű fám, és áprilisban tömérdek mennyiségű virágot hozott. Kézzel poprzgattuk, mert nem voltak rovarok a lakásban, és olyan sikerrel jártunk, hogy most közel 100 bibe kezdett el citrommá alakulni, most kezdenek zöldülni, gömbölyödni. Nem tudom mikor és hogyan, főleg nem, hogy mennyire kell megritkítani. Tudna valaki tanácsot adni? Köszönöm.
Kedves C. Adrán. A kép alapján baktériumos fertőzést látok. A levélszínéről is tessék küldeni képet. Ajánlatom: Cuproxat-os permetezés l liter vízben 3 ml mennyiségben, legalább 3 alkalommal, 5 naponta kijuttatva.
Kedves Dávid. Nyugodtan elvetheti földbe a magokat. Ceruzavastagságú szárnál kell oltani. Ha termést akar rajta látni, akkor oltani kell, ha csak levelet, akkor nem. Tápoldatozni havi 1 x kell, ha már kezd fásodni, tavasztól őszig. Magonc korban azonban elég neki a talaj tápanyaga.
Kedves Kaludia. havonta 1X elég tápoldatozni. A szabadban tartva kiheveri a sokkot. A téli fényhiány, a szibai száraz levegő, legnyegíti a növényt, ezért is támadta meg a pajzstetű. A szabadban helyre jön, de ne öntözze túl, ne tegye tűző napra.
Jaj, bocsánat!
Az előbb rosszul írtam!
Szval...
-Ha csak dísznövényként tartjuk, kell tápoldatot adni Neki? És ha kell, mikor legelőször?
-Ha csak dísznövényként tartjuk, akkor kell ,,oltatni''?
Kedves szakértő(k)!
Szeretném megkérdezni, hogy magról ,,csíráztatott'' citromot úgy is lehet csíráztatni, hogy vattát rakunk alá?
Eredetileg biztos voltam abban, hogy lehet, de most kicsit becsavarodtam..
És ,,oltatni'' kell? (ha csak díszként tartjuk..) Ha igen, mikor kell legelőször?
Ha átültettük (talajba), akkor muszáj tápoldatot adni neki?
Üdv.
D.
A képen látható Grapefruit fámról szeretném az ön véleményét kikérni. Márciusban kaptam ezt a fát, és az eladó azt mondta, hogy most lett átültetve, és hogy lehet, hogy a levelei lefognak esni. Jó világos helyre tettem és a Compo Zitruspflanzendünger nevű tápoldattal locsoltam/locsolom heti kétszer. A levelei ekkor nem estek le, csak megtámadta a pajzstetű, de gyorsan észleltem és szappanos szivaccsal letöröltem és el is tűntek róla. Mikor elkezdődött a jobb idő, akkor folyamatosan szoktattam hozzá a jó időhöz, kitettem a melegre a napra szélvédett helyre. Már akkor elkezdett leesni 1-2 levele, majd eztán 4-5is egyszerre. Most már kint van az udvaron, hátha jobb lesz neki, meg öntözöm is, de most már ott tart, hogy van kb 4-5 level rajta a régebbiek, és a a kis hajtásai is leestek és nincs is rajta új és száraz a szára is. Nem tudom, hogy ez mitől lehet, de szeretném a segítségét kérni, mert szeretném a növényemet megmenteni.
Valószínű, hogy nem a legideálisabb körülmények között tartja a növényt. Valószínű, hogy oltványt vásárolt, ezért oltani nem kell. Az elszáradt részeket le kell metszeni, és most már a szabadban tartva fel kell "turbózni" a növényt: meleg, napfényes, szélvédett helyen, rendszeres tápoldatozás mellett. Télen hűvös, világos helyen pihentesse.
Érdeklődni szeretnék, h mi lehet a baja a citromfámnak. Mikor megvettem szép volt sok levéllel. Kb. 4éve vettem azóta egyre kevesebb levele van. Még nem volt rajta sem virág sem termés. Mit csináljak, h virágozzon? Hogyan tudob beoltani?
Előre is köszönöm a segítséget!
Igen, súlyos esetben a pajzstetvek okozhatják növények, növényi részek elhalását, de ha nem volt erős a kártétel, akkor nem zárható ki, hogy a citromfa levelei más okból (is) hullottak. E növény ápolásával kapcsolatban Pap Edina kolléganőmtől tud további tanácsot kérni.
Sikerült makró képet készíteni a levelekről.
(Közben az összes gyümölcs lehullott, lehet ez az intenzív virágzás miatt, vagy mert már nagyon súlyosak voltak a gyümölcsök?)
Az itt látható képen túl az alábbi linkeken is vannak még képek a fonákról.
Témakörök
Citromfa

...a földbe?...
Kedves Szakértő(k)!
Ha magról szeretnék csíráztatni, akkor milyen mélyre rakjam a magokat?
Mindenképpen adjon összetett tápoldatot, káliumban gazdagot, ne citrustápot, inkább virágzó növényekhez valót. Kb. 30 levél tud kinevelni 1 citromot.
Kedves Szakértők!
Kérdésem az, hogy mennyi az egészésges termésmennyiség a citromfán. Nekem van egy kb csuklónyi vastag törzsű, kb 150cm magas és 1 méter átmérőjű fám, és áprilisban tömérdek mennyiségű virágot hozott. Kézzel poprzgattuk, mert nem voltak rovarok a lakásban, és olyan sikerrel jártunk, hogy most közel 100 bibe kezdett el citrommá alakulni, most kezdenek zöldülni, gömbölyödni. Nem tudom mikor és hogyan, főleg nem, hogy mennyire kell megritkítani. Tudna valaki tanácsot adni? Köszönöm.
Köszönöm válaszát! :)
Kedves C. Adrán. A kép alapján baktériumos fertőzést látok. A levélszínéről is tessék küldeni képet. Ajánlatom: Cuproxat-os permetezés l liter vízben 3 ml mennyiségben, legalább 3 alkalommal, 5 naponta kijuttatva.
Kedves Dávid. Nyugodtan elvetheti földbe a magokat. Ceruzavastagságú szárnál kell oltani. Ha termést akar rajta látni, akkor oltani kell, ha csak levelet, akkor nem. Tápoldatozni havi 1 x kell, ha már kezd fásodni, tavasztól őszig. Magonc korban azonban elég neki a talaj tápanyaga.
Kedves Kaludia. havonta 1X elég tápoldatozni. A szabadban tartva kiheveri a sokkot. A téli fényhiány, a szibai száraz levegő, legnyegíti a növényt, ezért is támadta meg a pajzstetű. A szabadban helyre jön, de ne öntözze túl, ne tegye tűző napra.
Kedves Adrián elküldtem a képeket növényvédős kollégámnak.
Jaj, bocsánat!
Az előbb rosszul írtam!
Szval...
-Ha csak dísznövényként tartjuk, kell tápoldatot adni Neki? És ha kell, mikor legelőször?
-Ha csak dísznövényként tartjuk, akkor kell ,,oltatni''?
Kedves szakértő(k)!
Szeretném megkérdezni, hogy magról ,,csíráztatott'' citromot úgy is lehet csíráztatni, hogy vattát rakunk alá?
Eredetileg biztos voltam abban, hogy lehet, de most kicsit becsavarodtam..
És ,,oltatni'' kell? (ha csak díszként tartjuk..) Ha igen, mikor kell legelőször?
Ha átültettük (talajba), akkor muszáj tápoldatot adni neki?
Üdv.
D.
Kedves Edina!
A képen látható Grapefruit fámról szeretném az ön véleményét kikérni. Márciusban kaptam ezt a fát, és az eladó azt mondta, hogy most lett átültetve, és hogy lehet, hogy a levelei lefognak esni. Jó világos helyre tettem és a Compo Zitruspflanzendünger nevű tápoldattal locsoltam/locsolom heti kétszer. A levelei ekkor nem estek le, csak megtámadta a pajzstetű, de gyorsan észleltem és szappanos szivaccsal letöröltem és el is tűntek róla. Mikor elkezdődött a jobb idő, akkor folyamatosan szoktattam hozzá a jó időhöz, kitettem a melegre a napra szélvédett helyre. Már akkor elkezdett leesni 1-2 levele, majd eztán 4-5is egyszerre. Most már kint van az udvaron, hátha jobb lesz neki, meg öntözöm is, de most már ott tart, hogy van kb 4-5 level rajta a régebbiek, és a a kis hajtásai is leestek és nincs is rajta új és száraz a szára is. Nem tudom, hogy ez mitől lehet, de szeretném a segítségét kérni, mert szeretném a növényemet megmenteni.
Előre is köszönöm.
Kedves Edina,
Érdeklődöm, felismerte-e a grapefruit betegségét a képek alapján.
Üdvözlettel,
Adrián
Valószínű, hogy nem a legideálisabb körülmények között tartja a növényt. Valószínű, hogy oltványt vásárolt, ezért oltani nem kell. Az elszáradt részeket le kell metszeni, és most már a szabadban tartva fel kell "turbózni" a növényt: meleg, napfényes, szélvédett helyen, rendszeres tápoldatozás mellett. Télen hűvös, világos helyen pihentesse.
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, h mi lehet a baja a citromfámnak. Mikor megvettem szép volt sok levéllel. Kb. 4éve vettem azóta egyre kevesebb levele van. Még nem volt rajta sem virág sem termés. Mit csináljak, h virágozzon? Hogyan tudob beoltani?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Varga Krisztina!
Igen, súlyos esetben a pajzstetvek okozhatják növények, növényi részek elhalását, de ha nem volt erős a kártétel, akkor nem zárható ki, hogy a citromfa levelei más okból (is) hullottak. E növény ápolásával kapcsolatban Pap Edina kolléganőmtől tud további tanácsot kérni.
Kedves Edina!
Sikerült makró képet készíteni a levelekről.
(Közben az összes gyümölcs lehullott, lehet ez az intenzív virágzás miatt, vagy mert már nagyon súlyosak voltak a gyümölcsök?)
Az itt látható képen túl az alábbi linkeken is vannak még képek a fonákról.
https://picasaweb.google.com/lh/photo/9g2V_Mxm1fkQIJI96LrS9Q?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/vQUQBpnggFSRv5buj-kJIQ?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/A7XryozmWa8ZVUY5GaRxWA?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/SbmVX-wlEsZ-9VBIPK6gEQ?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/0oA-Af9r-b4Ns3zJ3QRGIg?feat=directlink
Talán gombafertőzés lehet?
Köszönöm segítségét.
Üdvözlettel:
Adrián
A képek sajnos nem túl élesek, de remélem, segítenek.
A képen egy lehullott levél látható.