Kedves Edina! magról neveltem a citromfám kb 70cm és még nem ágazott el kb mennyi idő alatt szokott elágazni? és így lesz rajta termés hogy csak magról neveltem? előre is köszönöm a választ!!
Köszönöm a segítségét, valószínűleg egyedül nem fogok nekikezdeni a citrusoltás műveletének, inkább szakemberre bízom. :-)
Biztosan lesz még kérdésem más növények gondozásáról, Önt fogom keresni!
Köszönettel: Judit
magoncokat kb. 10 centiméteres korukban külön cserépbe kell ültetni, és kb. 2 éves korukban leszenk oltásra érettek. Az oltásra a tél vége, tavasz eleje a megfelelő időpont. Az oltóvessző vastagsága egyezzen meg az alanyvessző vastagságával, de ceruzavastagságnál ne legyen vastagabb. Az alanyt a gyökérnyak fölött 5-6 centivel ferde metszlappal vágjuk vissza, majd a nemesből is ugyanolyan széles ferde metszlapot vágjunk. Az elágazásmentes nemesen két levelet hagyjunk, a leveleket nagyságuk egyharmadáig vágjuk vissza. A két részt illesszük össze, és raffiával kötözzük. Az oltványt meleg, világos helyen, magas páratartalom mellett neveljük, amit házi körülmények között igen nehéz betartani, legfeljebb üvegházban. A cserépre húzzunk nejlon zacskót, amivel a növény környezetében emeljük a páratartalmat. Ha nagyon bepárásodik, időnként le kell venni a nejlont. Ajánlom figyelmébe Peter Klock: Citruskert teraszon és balkonon c. könyvét. Ha nehézséget okoz a nemes beszerzése, és maga a művelet, akkor az ELTE Botanikus Kertjében (Fűvészkert) vállalnak citrusoltást.
A citromfa ojtásáról szeretnék érdeklődni. Kb. 2 éve gondozunk egy kis citromfát, nagyon vékony szára van, és sajnos a környezetünkben senki nem ért az ojtásához. Tudna nekem segíteni ebben?
Valószínű, hogy a mozgatásból adódott a probléma. Virágzó, termő korban a cirtusfélék érzékenyek a helyváltozásra, mozgatásra. Ha érettek a termések, szedjék le őket róla, hogy erőre kapjon a növény az új helyen. Fontos, hogy az edény elég nagy legyen, sokat öntözze a és citrus-tápoldattal tápoldatozza.
Jó napot kívánok! Szeretnék segítséget kérni, hogy 2 hete vettünk egy citromfát (mi amúgy Spanyolországban élünk, így a klíma megfelelő neki), de valamiért elkezdte dobálni a termését. Pedig megfeleő helyen van, a cserép is megfelelő helyileg is és vízáteresztős is, úgy ahogyan az a szakkönyvekben is meg van írva. Az utazás során megsült hajtásokat visszavágtuk, nőnek is új hajtások, de dobálja a terméseit továbbra is. Amikor megvettük 11 citrom volt rajta (jó 3-4 cm-ek), de most már csak 2 db. van). Mi lehet a probléma??? Miért dobálja a terméseit??? Várom szives miharabbi válaszát, hogy Ön szerint mi lehet a probléma?
Kedves Csilla! Jó volna, ha tudna a kiterített levelekről képet küldeni. Lehet, hogy (ha ön is úgy gondolja, hogy már betegen kapta) olyan kórokozó támadta meg, ami nálunk nem gyakori, vagy az is lehet, hogy tápelemhiány vagy sókártétel.
Nem kaparható le - sehogy.
Ha kaparom,a levele sérül és finom citrom illata van. Valahogy a levél szövetében van.
Felteszek képet, ahogy tudok.
Köszönöm.
Kedves Edina!
A citromfámmal van valami probléma. A páromtól kaptam néhány hete. Szerintem már beteg volt amikor jött: olyan furcsa barna ,fekete pöttyök vannak rajta, a levél szélei sárgulnak és néhol barna elhalás van rajta. :( Mit tehetnék, hogy megmentsem szegényt?
Segítségét előre is köszönöm.
S.Csilla
A mi teleinket egyedül a vadcitrom, más néven tövises citrom (Poncirus trifoliata) viseli el. Védett fekvésbe ültesse, és mivel sekélyen gyökeresedik, tanácsos a tövét mulccsal takarni. A kifejlett példányok április végén, május elején virágoznak, a gyér lombú, szinte csupasz ágakon. Diónyi termései szeptemberben érnek, ameéyl lepotyogva könnyen csíráznak.Tövises, zöld ágai télen is nagyon mutatósak.
Kedves szakértőnő!
Az lenne a kérdésem hogy bármelyik citromfát ki lehet ültetni a kertbe? (persze télen a gyökerét védeném hánccsal.)
És ha ki lehet ültetni akkor milyen helyet kedveli?
Kedves Edina!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.Elnézést kérek hogy két helyen is írtam ugyanezt a panaszomat .Új regisztrált tag vagyok és véletlenül sikerült így.Mégegyszer elnézés.
Kedves Uram!
A február nem a legkedvezőbb időpont a citomfa vásárlásához...szállításkor megfázhatott, ezért hullott róla le a levél. A citromfa bőséges napfényt és meleget igénylő, szubtrópusi növény, és bár a mi nyaraink hajdan ilyenek voltak, az utóbbi 2 évben tapasztalható hűvös, csapadákos nyár semelyik melegévgövi növénynek sem kedvez. Úgyhogy valószínűleg ez lehetett a gond. A nyálkafolyás (amennyiben nem lát a növényen levéltetveket, amiknek az ürüléke szintén ragacsos), az úgynevezett gumózis előfordulhat a rossz tartási körülmények miatt is. A citromfa számára a legkedvezőbb teleltetési hőmérséklet az 5-10 oC. Fontos, hogy télen is tartsa a lehető legfényesebb helyen a növényt, és ne öntözze túl, de kiszárdni se hagyja. Nyáron a lehető legnaposabb, legmelegebb helyre vigye, ahol a páratartalom is megfelelő (valójában ez csak üvegházban, télikertben megoldható), és ne kapjon huzatot. Kihordáskor és behordáskor is fokozatosan szoktassa az eltérő körülményekhez.
Nagyon gyors segítséget szeretnék kérni töletek. 2005 februárjában vásároltam egy citromfát. Szép volt rajt a termés is. Valamilyen betegség miatt lehullott a levél róla. Le kellett vennem az éretlen gyümölcsöket is. Alig vártam hogy kitavaszodjon, hogy elkezdjen hajtani, nagy nehezen megidult de szerintem nem hozott megfelelő hajtást. Most télre behoztam a 20fokos lakásba az a kevés levél is lehullott róla. Most elkezdett ragacsossá válni az ágai. Valószínűleg a tetűnek valamelyik formája. El vagyok keseredve, mert az ágak végei kezdenek beszáradni. Ki vihetem e hűvös helyre. Nem tudom, mit tegyek, félek, hogy el fog pusztulni. Nagyon sajnálnám. Kérlek benneteket, aki ebben jártas akkor írjon, hogy mit tegyek. Nagyon gyors segitségre van szükségem.
Várom válaszotokat és megnyugtató segítségeteke
A szakirodalom szerint a citrusféléknek a 24-14-14 NPK (nitrogén-foszfor-kálium) arányú műtrágya vagy tápoldat a megfelelő. Ilyenek általában a balkonnövény- vagy muskátli-tápoldatok. Ezeket nyáron heti egy alkalommal, augusztusban kéthetente alkalmazza a terméken található adagolási útmutató szerint. Tavaszi felülszórással, illetve laza bedolgozással Substral Osmocote Plus-ot is használhat, ami 6 hónapos hatástartamú (bár kevesebb benne a nitrogén). Ebból egy alkalommal földkeverék-literenként 3 grammot adjon.
Témakörök
Citromfa

Kedves Solymár Csilla!
A barna pöttyök lekaparhatók könnyen? Nem olyanok, mint a pajzstetű? Képet tudna esetleg küldeni?
Kedves Edina!
A citromfámmal van valami probléma. A páromtól kaptam néhány hete. Szerintem már beteg volt amikor jött: olyan furcsa barna ,fekete pöttyök vannak rajta, a levél szélei sárgulnak és néhol barna elhalás van rajta. :( Mit tehetnék, hogy megmentsem szegényt?
Segítségét előre is köszönöm.
S.Csilla
B típusú, semleges kémhatású földkeveréket.
Kedves szakértő!
A tavasszal átszeretném ültetni a citromfámat.Az lenne a kérdésem,hogy milyen földet vásároljak?
A mi teleinket egyedül a vadcitrom, más néven tövises citrom (Poncirus trifoliata) viseli el. Védett fekvésbe ültesse, és mivel sekélyen gyökeresedik, tanácsos a tövét mulccsal takarni. A kifejlett példányok április végén, május elején virágoznak, a gyér lombú, szinte csupasz ágakon. Diónyi termései szeptemberben érnek, ameéyl lepotyogva könnyen csíráznak.Tövises, zöld ágai télen is nagyon mutatósak.
Kedves szakértőnő!
Az lenne a kérdésem hogy bármelyik citromfát ki lehet ültetni a kertbe? (persze télen a gyökerét védeném hánccsal.)
És ha ki lehet ültetni akkor milyen helyet kedveli?
Kedves Edina!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.Elnézést kérek hogy két helyen is írtam ugyanezt a panaszomat .Új regisztrált tag vagyok és véletlenül sikerült így.Mégegyszer elnézés.
Kedves Uram!
A február nem a legkedvezőbb időpont a citomfa vásárlásához...szállításkor megfázhatott, ezért hullott róla le a levél. A citromfa bőséges napfényt és meleget igénylő, szubtrópusi növény, és bár a mi nyaraink hajdan ilyenek voltak, az utóbbi 2 évben tapasztalható hűvös, csapadákos nyár semelyik melegévgövi növénynek sem kedvez. Úgyhogy valószínűleg ez lehetett a gond. A nyálkafolyás (amennyiben nem lát a növényen levéltetveket, amiknek az ürüléke szintén ragacsos), az úgynevezett gumózis előfordulhat a rossz tartási körülmények miatt is. A citromfa számára a legkedvezőbb teleltetési hőmérséklet az 5-10 oC. Fontos, hogy télen is tartsa a lehető legfényesebb helyen a növényt, és ne öntözze túl, de kiszárdni se hagyja. Nyáron a lehető legnaposabb, legmelegebb helyre vigye, ahol a páratartalom is megfelelő (valójában ez csak üvegházban, télikertben megoldható), és ne kapjon huzatot. Kihordáskor és behordáskor is fokozatosan szoktassa az eltérő körülményekhez.
Kedves Szakértő!
Nagyon gyors segítséget szeretnék kérni töletek. 2005 februárjában vásároltam egy citromfát. Szép volt rajt a termés is. Valamilyen betegség miatt lehullott a levél róla. Le kellett vennem az éretlen gyümölcsöket is. Alig vártam hogy kitavaszodjon, hogy elkezdjen hajtani, nagy nehezen megidult de szerintem nem hozott megfelelő hajtást. Most télre behoztam a 20fokos lakásba az a kevés levél is lehullott róla. Most elkezdett ragacsossá válni az ágai. Valószínűleg a tetűnek valamelyik formája. El vagyok keseredve, mert az ágak végei kezdenek beszáradni. Ki vihetem e hűvös helyre. Nem tudom, mit tegyek, félek, hogy el fog pusztulni. Nagyon sajnálnám. Kérlek benneteket, aki ebben jártas akkor írjon, hogy mit tegyek. Nagyon gyors segitségre van szükségem.
Várom válaszotokat és megnyugtató segítségeteke
Köszönöm a segítséget!
A szakirodalom szerint a citrusféléknek a 24-14-14 NPK (nitrogén-foszfor-kálium) arányú műtrágya vagy tápoldat a megfelelő. Ilyenek általában a balkonnövény- vagy muskátli-tápoldatok. Ezeket nyáron heti egy alkalommal, augusztusban kéthetente alkalmazza a terméken található adagolási útmutató szerint. Tavaszi felülszórással, illetve laza bedolgozással Substral Osmocote Plus-ot is használhat, ami 6 hónapos hatástartamú (bár kevesebb benne a nitrogén). Ebból egy alkalommal földkeverék-literenként 3 grammot adjon.
Kedves Edina!
Az a kérdésem,hogy mivel tápoldatozzam a citromfámat és milyen időközönként?