Az ok a tápanyaghiány, ami adódhat nitrogénkimosódásból a sok eső miatt, vagy mikroelem (főleg vas) hiányból is. A másik gond az, hogy a fű nem tudott meggyökeresedni kellőképpen, nem jutott le a gyepszőnyeg alá terített termőrétegig, miközben a saját tápanyagtartalmát fölélte (ezért tudja csomókban kihúzni). Az utóbbira még ön is rásegített azzal, hogy gyakorta kis vízadagokkal öntözött, így kb. csak a talaj felső 5 centiméterét nedvesítette, ide, ebbe az amúgyis tápanyagszegény zónába kényszerítve ezzel a gyökereket. Most a gyökeresedés elősegítése lenne a fontos, amely foszfor-hangsúlyos műtrágyával lehetséges (pl Scotts Díszpark Starter 25-30 g/m2 adagban, de mivel a télre való felkészítésnek, a bokrosodás elősegítésének is itt az ideje, a következő lépésben szórja felül Scotts Díszpark Őszi-téli kondicionálóval. Műtrágyaszórás után öntözzön, laza talajon m2-enként alkalmanként kb. 20 mm vizet juttason ki 5-6 naponként. Ha esős napok köszönteken ránk, az öntözés elhagyható.
Kedves Edina!
A következő problémára kérnék segítséget. Gyepszőnyegünket, a megfelelő talaj előkészítések után augusztus első hetében fektették le. Gyönyörő, sűrű, sötétzöld volt. kinézete, azóta csak romlik. Megritkult, szine világos zöldre váltott. sok az elszáradtnak tűnő barnás szál a tövénél. amelyeket kézzel fel lehet szedni és fű nélküli folt lesz a helyén. Kifejezetten gyepre való műtrágyával megszortuk, nagy változás nem történt. A természetes talajunk barna, homokos talaj, erre terítettek termőréteget, kb 10 cm vastagságban, erre jött a gyepszőnyeg. Öntözörendszer locsolja a füvet, reggel este öt-öt percig. Kérdésem lenne, hogy valóban természetes velejárója-e gyepszőnyeg telepítésnek, hogy a fű megsinyli az átültetést és majd jövőre szép lesz, vagy valami oka van a fennt leírt problémának és van rá megoldás is hogy újra elérjük a telepítéskori kifogástalan állapotot?
Válaszát előre is köszönöm, Zs.R.
Témakörök
gyepszőnyeg ápolása