Kedves László!
Rövidesen lesz egy részletes cikk a leylandii metszéséről, mer nagyon sokan kérdezik, hogy mi a helyes módszer. Addig is: igen meszheti, tavasztól nyár végéig többször is. Inkább fokozatosan, többször keveset levágva róla, így lesz sűrű. Kezdetben lehet, hogy metszőollóval kell csipkeni, nem nekimenni egyből. a sövényvágóval. A tetejét azonban még kezelhető magasságban vissza kell vágni. 3 méter magas sövény más megfelelő, az ennél magasabb nagyon árnyékol. Bár van olyan eset, amikor nem akarjuk, hogy a szomszéd az emeletről belásson a kertünkbe. A megfelelő víz- és tápanyagellátásról se feledkezzen meg.
Tisztelt cim,
Két gyönyörű, 2-2,5m magas leylandi alsó ágait szeretném eltávolítani, illetve a hosszabbakat rövidebbre vágni. Megtehetem bármikor? A cél az lenne, hogy hagyjam magasra nőlni, de ne legyek 6m széles. Válaszát előre is köszönöm.
Nem javaslom a leyland hibridciprust. ilyen közel ültetni a tömör táblás kerítéshez, ami mögött nem tudja nyírni, nem kap a növény fényt, és a sötét, párás környezet a kerítés mohásodásához vezethet. Drótfonat kerítés esetében más lenne a helyzet, mert ott kap elég fényt és az átnőtt hajtásokat rendszeresen le tudja metszeni. Ilyen esetben javaslom inkább az előnevelt borostyánfalat. Nem olcsó, de jobb megoldás.
https://hajdankert.hu/borostyanpanel/
Famintás acél trapézlemez kerítés mellé szeretnék ültetni leylandi ciprus sort.
Viszont a kerítés nyáron írtózatosan felforrósodik.
Mindenképpen nagy növényeket - 180-200 cm magasakat,- szeretnék,
azonban nincs lehetőségem távol ültetni , csak 40-50 crm-re a kerítéstől, így valószínüleg hozzá is érnének a kerítéshez itt-ott.
Kérdésem, hogy nem fognak-e megperzselődni a ciprusok a forró kerítés közelében?
Válaszukat előre is köszönöm.
Burkolatot, szegélyt idősebb korbána felnyomhajta, ha körbe van burkolva. A megfelelően alapozott teraszt, lépcsöt nem veszélyezteti. Ha túl közel ültette a reaszhoz, a behajló terebélyes lombozat lesz majd akadály, különösen ha fedett a terasz, a tetőt is sértheti.
Kedves Szaktanácsadó!
A teraszom mellé egy leylandi ciprust ületettem 2021. novemberében. Gyors növekedés, a szomszéd takarasa volt a cél.
Sajnos most hallottam, hogy nagy gyökeret növeszt a leylandi, később kárt tehet a teraszban, kerítésben.
Kérdéem az lenne, ha nem hagyom magasra nőni ( max.3m),akkor is hatalmas lesz a gyökere?
Kivegyem és ültessem máshova?
Csatolok egy fotót is, a környezete miatt.
Köszönöm válaszát!
Péter Mária
Témakörök
Leylandi ciprus

4 788 Ft
10 303 Ft
7 642 Ft

Üdvözlettel:
Acsai András