A kérdés megválaszolása sok fejtörést okozott.
Először gomba eredetű betegségekre gondoltam, melyek a termésben is elváltozást okoznak. A két szilvaszem tünetei szinte azonosak, ilyen formában a betegségek nem károsítanak - csak hasonlóak.
Az öt éves fák tavaly hozhattak számottevő termést. Írja: tavaly és idén is látható volt a barnulás és a szilva termésének rossz, élvezhetetlen íze. Tavaly is, idén viszont júliustól erős szárazság és forróság uralkodott egészen szeptember elejéig. Ebben az időszakban a termés nem kapott szinte semmiféle vízet - pedig a szílvafélék vízkedvelők. Ehhez a hiányhoz társult a párahiányos forróság. Fenti végletekben a termés növekedéséhez, fejlődéséhez a fa nem tudta biztosítani az alapvető igényeket. A csontmag környezetében a szövetek is sérültek - a mag igyekezett felvenni a kifejlődéséhez szükséges anyagokat - mikroelemek, ásványi anyagok - és erre nem volt más lehetősége, mint a gyümölcshús. Fenti teória "mesének tűnik, de nem tudok más magyarázatot adni.
Reméljük, jövőre nem ismétlődik meg ez az összességében kedvezőtlen körülmény és a termés hibátlan, élvezhető lesz. Egyéb gyümölcsfajokon is tapasztalhatók a káros hatásokból eredő hibák.
Üdv. Kérdésem, 5éves Ringló a termés kivül ép, ketté vágva a magnál barnul a hús rossz íze van, nem kukacos, mintha a nagy melegbe rásülne a tavalyi termés is ilyen volt miden termésen ezt tapasztaltam. termő hely Cegléd. Fa betegség? Elöre köszönöm a válaszát. József
Témakörök
RINGLÓ

A kért kép.
A kért képek. Szerintem a nagy meleg miatt meg sült a mag körül a hús.
Kedves József! Képet kérünk!