Természetesen visszacsíphető a tökféle is, amennyiben olyan faj, mely földön elfekve elfut (hasonlóan az uborkához). Lehetőleg az ízközbe vágjunk a visszaszáradás/fertőződés veszélye miatt. Kis területen belül az erős kerítés, erős támrendszer, esetleg kevéssé igényes gyümölcsfa is megfelelhet a felfuttatásra, ami az alap-tenyészterületet csökkentheti.
A tökfélék is elágazódnak, ezért erre is figyelemmel kell lenni a visszacsípésnél. Emellett a megfelelő vegetatív-generatív egyensúly is fontos a jó minőségű töktermések miatt. Ez azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségű zöld rész (szár+levél) képes csak energiát biztosítani a szép nagy termésekhez. Ily módon legalább 10 levél után csípje csak el a csúcshajtást.
Jó napot kívánok. Tanácsot szeretnék kérni arról,hogy érdemes -e a tökféléket vissza csípni, mivel elég kis területen tudunk termelni.Ha igen akkor ezt milyen módon tegyem meg. Köszönöm.
Témakörök
sütő-takarmánytök termesztése