Köszönöm! Megvallom, eszembe sem jutott beaf heart néven rákeresni. :D Nem tudom, honnan juthatott hozzá a szomszéd a magokhoz még évekkel ezelőtt, de egyáltalán nem bánom. (Inkább azt furcsállom, hogy itthon nem árulják.)
Különleges fajta, talán a nálunk is forgalomban lévő Marmande (http://www.kertimag.hu/bogyosok/marmande.html) hasonlít hozzá, bár az kicsit lapítottabb, ne egészen szív alakú. Külföldön is csak egyszerűen 'Beef', 'Bull's Heart' vagy 'Coeur de Boeuf' néven illetik.
Szomszédtól kaptunk néhány paradicsompalántát, aminek hosszú idő óta maga szedi a magját, és "marhaszívként" emlegeti. Viszont ilyen paradicsomnak nem igazán találom nyomát sehol. Tavaly ültettem már néhány tövet, azt vettem észre, hogy folytonnövő (ha jól emlékszem, mindenesetre bőven megvolt két méteres, lenőtte a karót), bogyója igen nagy és lédús, szinte már tárolhatatlanul. Íze miatt ez volt a kedvenc paradicsomunk, már ha sikerült frissen elkapni és rögtön megenni, mert eszméletlenül édes. Egy ágyásba ültettem néhány alacsonyabb fajtával, melyek a sok esőzés hatására a permetezés ellenére is lerohadtak paradicsomvész miatt, ezek viszont úgy tűnik, toleránsak, mert a betegség csak nagyon lassan uralkodott el rajtuk, kibírta a fagyokig - a sok beteg másik pari mellett is.
A kérdésem az volna, hogy mi lehet a paradicsomfajta eredeti neve? (Nem tudom, lehet, hogy marhaszív tényleg, de ilyen magot vagy információt sehol sem találok.) Mindenesetre és hálistennek nem hibrid, mert szaporítani tudjuk. :)
Témakörök
"Marhaszív" paradicsom?
Nem javaslok már semmilyen vegyszert. A Bi-58 é.v.i-je paradicsomban, paprikában 28 nap.
Paradicsomot most lehet e permetezni BI 58 EC val
Mennyi az élelmezési idő ?
Kérünk képet. Kap tápoldatot?
a paradicsom fentrol fonyad meg es szarad ki.mivel kellene permetezni.
Ódor Richárdot szeretném elérni marhaszívparadicsommag-ügyben.Ha tudna részemre pár magot adni, megköszönném.
címem gabikukacmedekponthu
(És még el is írom a beef-et. Jó vagyok. :D)
Köszönöm! Megvallom, eszembe sem jutott beaf heart néven rákeresni. :D Nem tudom, honnan juthatott hozzá a szomszéd a magokhoz még évekkel ezelőtt, de egyáltalán nem bánom. (Inkább azt furcsállom, hogy itthon nem árulják.)
Különleges fajta, talán a nálunk is forgalomban lévő Marmande (http://www.kertimag.hu/bogyosok/marmande.html) hasonlít hozzá, bár az kicsit lapítottabb, ne egészen szív alakú. Külföldön is csak egyszerűen 'Beef', 'Bull's Heart' vagy 'Coeur de Boeuf' néven illetik.
Üdv!