Súlyos probléma előtt áll. A beteg szőlőket hivatalosan teljes
gyökérzettel együtt kell eltávolítani az ültetvényből. Igazán azt
látom nagy gondnak, hogy a betegség terjed. Jellemző, hogy a beteg
tőke körül alakul ki a góc.Tehát nemcsak az első beteg tőke, hanem már
több is előfordul az ültetvényben. Az aranyszínű sárgaság terjesztője
az amerikai szőlőkabóca - valójában Amerikából került hozzánk - már
ott van és károsít. A betegség oltással is átvihető.
Az eltávolított tőkék helyére évtizedekig nem ajánlott újat ültetni,
sőt a közelbe sem. A kihúzott gyökérből a talajban maradt részek is
fenntartják a betegséget.
A kertészkedő ember mindig az okot keresi. A környezetében lát-e
hasonló tüneteket? Az oltványokat honnan vette? Milyen korú a szőlő?
Az aranyszínű sárgaság tüneteit szinte valamennyi borvidéken
megtalálták, és gyors terjedését regisztrálják.
Az aranyszínű sárgaság biztos elkülönítése az előzőekben felsorolt
egyéb vírusoktól PCR laborban történik. Más szőlővírusok ellen sem
tudunk védekezni.
Tisztelt Varga Mária! Előző kérdésemre köszönöm a válaszát. Kiegészítésként, elmondom, hogy ezek mind fehér borszőlők, piros szlanka, kövidinka. Termés nem volt rajta. Tavaly kezdődött pár tőkét érintett, de most már sok ilyen van kb: 10%. Kérdésem, ha vírusbetegség, hogy gyökerestől ki kell vágni? Gyökérnyak oltás sem lehetséges? Ha kivágom, a helyére mikor lehet újat ültetni? Kell-e pihentetni a talajt? Kell-e fertőtleníteni a talajt, és mivel? Várom válaszát! Köszönettel: Majercsik Géza
A tünetek vírus betegségre utalnak. Két vírusfaj is okozhatja: a
levélsodró vírus vagy az aranyszínű sárgaság - vörös szőlőn vörös
színű fitoplazma - annak is egy enyhébb változata a Stolbur típusú. A
betegségek ellen védekezni nem tudunk, de továbbterjedésüket
akadályozhatjuk a vektoraik = tovább vivőik pusztításával. Nem írja,
hogy a tünetes tőkék mennyire gyakoriak, termettek-e ezek a tőkék? Ha
csak egy-egy beteg tőke van az ültetvényben, célszerű kivágni.
Szerszámokkal nem vihetők át egyik tőkéről a másikra, csak az előbb
említett vektorokkal pl. kabócák.
Témakörök
Szőlő levél betegség

Tisztelt Szakértő! A szőlő levél a képen látható módon deformálódott, mi lehet a baja és mi a teendő vele? Várom válaszát. Köszönettel: Majercsik Géza