Tavaly szeptemberben ültetett gömb szivarfáink levelei sárgulnak és barna foltok jelentek meg rajtuk. Ősszel és tavasszal műtrágyáztuk, rendszeresen locsoljuk. Mi lehet a probléma és mit tehetünk?
Köszönöm a választ.
A szivarfát elsősorban a lisztharmat és a levéltetvek károsítják, hirtelen ágelhalást okoz a verticilliumos betegség. Az Ön növényének leveleit mechanikai hatás (erős szél, eső, jég) érte. Kapjon elegendő tápanyagot vizet, kondicionálónak alkalmazhat Amalgerol-os beöntözést.
Az alábbi képek alapján szeretném kérdezni, hogy mivel kezeljem a beteg fát.
A fényképek borús időben készültek, de napsütésben jobban látszik, hogy a levelek is sárgásabbak.
Májusban ültettem a fákat, mindkettőn hasonló tünetek, levél fonákáján fekete pöttyök, leveleket mintha rágná is valami (széleit) ill. középen lyukak találhatóak. Egyes levelek bepödrődtek a szélükön és bebarnultak.
Ültetéskor Mabakó istállótrágyát kaptak az ültető gödörben.
Egy ideig szépen fejlődött, de most betegek lettek. Azon a felükön, ahol jobban éri őket a szél, nem is olyan ütemben nőnek a levelek mint a másik oldalukon, így gömb formájukat is kezdik elveszíteni.
Köszönöm előre is a tanácsukat, mivel kezeljem hányszor és mikor.
Témakörök
gömbszivarfa betegség
Tisztelt Szaktanácsadó!
Tavaly szeptemberben ültetett gömb szivarfáink levelei sárgulnak és barna foltok jelentek meg rajtuk. Ősszel és tavasszal műtrágyáztuk, rendszeresen locsoljuk. Mi lehet a probléma és mit tehetünk?
Köszönöm a választ.
A szivarfát elsősorban a lisztharmat és a levéltetvek károsítják, hirtelen ágelhalást okoz a verticilliumos betegség. Az Ön növényének leveleit mechanikai hatás (erős szél, eső, jég) érte. Kapjon elegendő tápanyagot vizet, kondicionálónak alkalmazhat Amalgerol-os beöntözést.
Elnézést azt még hozzáteszem, hogy gömbszivarfáról van szó!
Köszönöm, üdvözlettel: Farkas Gabriella
Még ez is a szivarfához tartozik
további képeket is szeretnék küldeni, de a rendszer csak egyesével engedi
Elnézést.
T. Cím!