Első kérdésére válaszolva a leírása alapján nagy valószínűséggel arról lehet szó, hogy az említett gyümölcsfák (őszibarack, meggy) levéltetvesek. A levéltetvek cukorban gazdag anyagot ürítenek, melyet mézharmatnak neveznek, és ez az alsóbb levelekre vagy akár a fa alatt lévő egyéb növényekre (lásd: burgonya) csepegve fényes, ragacsos foltokként vonja be a levelek színét. (Szobanövények esetében a levelek ragacsos fényesedését pedig rendszerint pajzstetvek ürüléke okozza.)
Minderről úgy tud meggyűződni, hogy megnézi a fényes levelekhez közeli, azok feletti hajtásokat, hogy vannak-e rajtuk levéltetű kolóniák. Amennyiben igen, akkor Mospilan 20 SG-vel lenne célszerű permetezni, mely a méhekre nem jelölésköteles, de ettől még kemikália, melynek kijuttatásához az előírt védőfelszerelés használata szükséges. A kezelést követően a szüretig minimum 14 napnak el kell telnie mindkét említett gyümölcsfaj esetében. Ha ez már nem tartható az érés közeledése miatt, akkor ne használja a készítményt! Az érés közeledése esetén viszont más szer kipermetezését sem javasolnám. A későbbiekben a korábbi észlelés után elvégzett permetezés megfelelő eredményt adhat a levéltetvek ellen.
A második kérdésében leírt probléma kapcsán kérném, hogy hozzon károsodott, a megfigyelt rovart is tartalmazó növénymintát (hagymát) gazdaboltunkba, hogy kollégáim ez alapján azonosítani tudják a probléma okát.
Két kérdésem lenne. Az egyik, hogy milyen betegség az, amitől az őszibarackfám levelei teljesen fényesek lesznek, mintha le lennének lakkozva? És úgy látom, már terjed a meggyfára is, sőt a kerítés mellett vannak burgonyabokrok, és ami a fa alatt van, annak a levelei is fényesednek. Mi ez, és mit tehetek ellene? (Régen láttam ilyent már szobanövényen is. Nem az enyém volt.)
A másik gondom: nagyon finom dughagymát kaptam, szépen cseperedett, eszegettem is rendesen, de újabban valami bogár vagy mi van benne. Pici, barna hosszúkás, nem is tudom, tán egy-másfél milliméter, és szétreped a hagyma külső rétege, a levelek pedig "összegyűrödnek". Kezdő kertész vagyok, sokat olvasok, de nem találtam irodalmat erről sem. Ha lehetséges, környezetbarát megoldást szeretnék, továbbá mielőbbi válaszát várom! Köszönöm szépen! Mrázik Jánosné
Témakörök
kártevők
Kedves Mrázik Jánosné!