Ha az atkát, talajlakó kártevőket és a lombrágó hernyókat, bogarakat kizártnak tartja, akkor az alábbi lehetőségek jöhetnek még számításba, melyeket egyébként a legvalószínűbbnek tartok: Feltételezhető, hogy az örökzöldek esetében tipikus fokozatos lombváltás, a csapadékszegény tél vagy az elmúlt esztendők aszályos nyarainak megkésve jelentkező hatása (ez jellemző ugyanis az örökzöldekre) okozza a levelek száradását. A talaj kémhatásának megváltozása is számításba jöhet. Az aszály ellen csak annyit tehet, hogy továbbra is rendszeresen öntözi a növényeket, de a légköri szárazság problémáját így sem lehet sajnos megoldani. Esetleg próbáljon meg örökzöldek számára javasolt, vagy enyhén savanyú kémhatású, talajszerkezet-javító hatású műtrágyát kijuttatni, hátha ez is segít megerősödésükben, vagy legalább is mérsékli a leromlást. Várjuk a képeket is.
Remélem, hogy a mellékelt fotók valóban mellékelt fotók lettek, és ezek alapján meg tudja írni nekem, hogy a tujáknak mi bajuk, és ami számomra még fontosabb, hogyan lehet rajtuk (a még megmaradtakon) segíteni. Sok évesek már, 4-5 m magasak, és tavaly nyáron elkezdtek szép sorban kiszáradni. Először csak az alsó, kisebb hajtások, majd a növény is, belülről kifelé barnulnak, illetve hullanak a leveleik. Basudinnal kezeltem a talajt, hátha, de eddig még nem. Permeteztem atkaölővel is, mert olyat is hallottm, hogy az a bajuk, de az sem. (Meg az atkák pókhálószerű fonalai sincsenek, sem bogarak a levágott szárrészben, se korhadás, se semmi.)
Válaszát és megoldási ajánlatát nagyon várom, előre is köszönöm.
Tisztelettel: Gál Balázs
Témakörök
tuja kiszáradása
Tisztelt Gál Balázs!

Kedves Balázs!
Sajnos a képeket nem látjuk, lehet, hogy túl nagyok. Kérem, töltse fel őket még egyszer, vagy küldje el e-mail címemre.
Tisztelt Hölgyem/Uram!