Bár a kép alapján nem sokat látok, de könnyen lehet, hogy jelen időjárási körülmények között a monília súlyos kárt okozott. Kajszinál már megkésett a védekezés, de azért még érdemes lenne kezelni a további fertőződés korlátozása végett (pl. Topas 100 EC). Úgy látom, nagy a fa, így ez nem lesz könnyű. Meggyben talán még nem késett el, mivel most virágzik. Itt azonnal permetezni kell monília ellen, majd ezt még ismételje sziromhulláskor. A cseresznye nem veszélyeztetett e tekintetben. A valóban száradásnak induló hajtásokat mielőbb távolítsa majd el az egészséges, zöld részig (metszlapig), és semmisítse meg, a nagyobb metszfelületeket pedig azonnal zárja majd le sebkezelővel (pl. Fadokor, Fagél). Ősszel (lombhulláskor) és jövő tavasszal (rügypattanás előtt) végezzen majd rezes lemosó permetezést. További, részletes információkat a moníliás betegségről és az ellene való védekezés módjairól honlapunk Tudásbázis / Növényvédelem rovatában itt olvashat: http://www.gazdabolt.hu/index.php?content=220
A leveleket olvasva úgy gondolom a kajszifámat a monília támadta meg. Sajnos, szinte nincs is rajta ép ág, virág egy se maradt, és mindez pár nap leforgása alatt!! Ami még élőnek tűnik, az a levél is piros pöttyös. Vagy ez plusz egy másik betegség?
Kezdő kertész vagyok, tavaly óta lakom csak kertes házban, bevallom, úgy gondoltam a fák megvannak permetezés nélkül is, csak legfeljebb kicsit kevesebbet teremnek. Már látom, hogy ez hiba volt :((. A kérdésem, hogy megmenthető még a fa? Nagyon szeretném. Ha igen, hogyan? A többi fa fertőződése megelőzhető egy gyors permetezéssel? (cseresznye, meggy)
Válaszát előre is köszönöm,
A. Mónika.
A virágfertőző monília ellen a rezes lemosó permetezést követő első kezelést a virágzás elején kell elvégezni, majd a virágzás alatt, annak vége közeledtével a permetezést általában célszerű megismételni. A felhasználható készítményekről és az egyéb, a fertőzést befolyásoló tényezőkről, illetve a megelőzés lehetőségeiről a monília esetében alábbi cikkünkben olvashatnak részletesebben: http://www.gazdabolt.hu/index.php?content=220
Ez a cikk alapvetően a meggyről szól, de a kórokozó jellemzői, valamint a védekezés alapelve és a felsorolt készítmények a kajszi esetében is érvényesek. Fontos kiegészítés!: A kajszinál a hajtásfertőződéssel is számolni kell, így ennél a növénynél a sziromhullást követően, a hajtásfejlődés időszakában ált. még két védekezést (kb. 10 napos időközzel) érdemes elvégezni, különösen, ha ezt az időjárási tényezők is indokolttá teszik. A Dithane ugyan engedélyezett monília ellen, ezért is tüntettük fel, de vannak nála hatékonyabb szerek, amilyen pl. a Rovral vagy a Chorus.
Kajszi barackokat(két különböző fajta) monilia ellen permeteztem Orthociddal és Dithan 45-tel virágzáskor 3 alkalommal.
Azt tapasztaltam, hogy ennek ellenére a virágzás után az ágvégek elszáradtak.
Két-három méterre lévő másik két kajszibarackon egyetlen moniliás ág sincs.
Mi lehet az oka?
T.Cím!
Moníliával erősen fertőzött kajszibarack esetén milyen további védekezési technológiát javasolnak a fa ill. a még megmaradt termés megmentése érdekében?A fa kapott tavaszi rezes lemosó permetezést ill.még kétszer permeteztem Dithane-val,mégis erős monília fertőzés alakult ki.
Köszönöm a választ.
Liska Endre
Az eddig elvégzett kezelések mellett nagyon helyesen döntött. A virágfertőző monília inkább a kajszit fertőzi, azt viszont erősen, ha hűvös, csapadékos az idő. Ekkor indokolt még két kezelés a virágzás ideje alatt. Használható a kolléganő által javasolt készítmény is, vagy pl. a Signum WG. Ha szárazabb lesz az idő, elegendő a kezelés Orthociddal még (1-)2 alkalommal a monília ellen. Az Orthocid az őszibarack tafrinás betegsége (levélfodrosodás) ellen is jó, amely ellen egérfül, majd rózsaszín bimbós állapotban, majd sziromhullás után kell 2-szer védekezni máj. közepéig. Ez a betegség is a hűvös, csapadékos időt kedveli. Ha levéltetvektől (is) fodrosodnak a levelek, azok ellen védekezhet Decis 2,5 EC-vel vagy Zolone 350 EC-vel mindkét gyümölcs esetén. Figyeljen az é.v.i. betartására!
Igazából még nem tudtam megállapítani, hogy monília-e vagy gutaütés fenyegeti-e őket, bár lehet mindkettő - ezért is mindent megtettem a természetes védekezés érdekében, hisz ez mindkét esetben hasonló manuálisan, ha jól tudom.
A legjobb olyan megoldás lenne, amellyel mindkettő ellen védhetem a barackfákat.
Egy (vagy több...) kajszifánk valószínűleg elkapta a moníliát tavaly, mert még egyáltalán nem védekeztünk ellene. Vékony vázágainak alja felé rákos sebek és mézgásodás jelent meg, az ág egyik fele elhalt, és körülötte megvastagodott. Idén még visszavágtam a nyilvánvalóan eléggé beteg ágakat úgy, hogy a koronát nem érte nagy veszteség. Előtte Bordói lével megpermeteztem a kajszikat, még rügyfakadás előtt, s két nappal később, még épp pirosbimbós állapotban metszettem fertőtlenített metszőollóval, ami után egyből bekentem a metszlapokat Fadoktorral. A továbbiakban miként óvhatnám meg a fákat a betegség tovább- és átterjedésétől?
Az őszibarackot ma permetezem meg orthociddal. Tavaly mind a négy fánknak egyszerre fodrosodtak a levelei, ették őket a levéltetvek és szerintem ők is elkaptak valamilyen súlyosat, mert soknak elég sokáig visszaszáradtak az ágai. (Ez van, ha nem foglalkoznak a gyümölcsök védelmével eleget.) Amit a kajszira használunk, jó-e az őszire is, vagy inkább mással permetezzem majd őket?
Kedves Tibor!
Igen, a kajszimonília ellen fehérbimbós állapotban, illetve virágzás idején, valamint 80%-os elvirágzásban kell védekezni, több alkalommal. A Topas 100 EC-t javaslom, ami III. forgalmi kategóriájú készítmény, méhekre nem veszélyes, munkaegészségügyi várakozásai ideje 0 nap. A Rubigan 12 EC is jó, munkaeü. vár. ideje 3 nap. Sokat segít a rezes lemosó permetezés ősszel és tavasszal, valamint a fertőzött ágrészek és gyümölcsmúmiák eltávolítása, elégetése. A gyümölcsmolyok elleni védekezéssel a sebzések kialakulását előzhetjük meg, amelyen keresztül a monília fertőz.
Témakörök
kajszi monília
Kedves Mónika!

Kedves Gábor!

Tisztelt Liska Endre és M. József!

Tisztelt Ódor Richard!

Kedves Edina!
Igaz-e, hogy a kajszi moníliás betegsége ellen virágzáskor kell védekezni Rubigan nevű szerrel?
Köszönöm segítségét!
Tisztelettel:
Czirják Tibor