Az egyszikű gyomok nagy arányban általában a 4. évtől jelennek meg, ha mindaddig kukorica volt az adott területen. Ha vetésforgóra nincs lehetőség, akkor az alábbiakat teheti: Első lépésben a betakarítás utáni időszakban a mechanikai védekezési módok (tarlóhántás, hántott tarló gyommentesen tartása, őszi mélyszántás) azok, melyekkel jelentősen gyéríthetők még a tarackos gyomok is. Az esetleg túl korán végzett őszi szántáson később tömegesen megjelenő gyomokat a szántás tavaszi elmunkálásával lehet megsemmisíteni. A későbbiekben - a hibridkukoricák herbicidérzékenysége miatt! - szintén érdemes előnyben részesíteni a mechanikai módszereket. Régen, amikor ez volt a legolcsóbb és legcélravezetőbb megoldás, a sorközök kapálását, kultivátorozását háromszor, kelés után, 4-6 leveles korban és címerhányás előtt végezték. Ez a módszer ma is jó eredményt ad, főleg, ha kombináljuk a növényvédőszeres védekezés adta lehetőségekkel.
A kémiai gyomirtás első lehetséges időpontja a vetés előtti időszak. A herbicidet az utolsó talaj-előkészítési eljárással egy menetben lehet kijuttatni, illetve bedolgozni. A hibridfajták érzékenységét figyelembe kell venni, erről érdemes előzőleg tájékozódni! A káros gyomirtó szer hatás csökkentése érdekében érdemes kb. egy hetet várni még a vetéssel a kezelést követően. Több készítmény is rendelkezésre áll (pl. Flekszenit III. 690 EC), de ezek mindegyike I. forgalmi kategóriába tartozik!
Vetés után, de még a kukorica kelése előtt használható pl. a Stomp 400 SC, amely szintén főleg az egyéves egyszikűeket irtja. Lazább szerkezetű talajon az előírt dózisintervallum alacsonyabb dózisát kell használni. A szerek szempontjából a túl sok csapadék tavasszal a kultúrnövényre káros, míg a túl kevés a gyomokra csak csekély hatással lehet. A kezelést a vetés után minél hamarabb kell végezni, nehogy kikeljen a kukorica (pl. esős tavaszon). Az egy- és kétszikű évelő gyomok leghatékonyabban a kukorica szeg állapotától 7-8 leveles korig irthatók. Ekkor az egyéves egyszikűek ellen - szeg állapotban - szintén használható a Stomp 400 SC.
T.Szakértő!
A hibridkukorica között rendnkivül elszaporodtak az egyszíkű gyomok.
Mivel izoláció miatt nem tudok erre a célra más területet használni, a segítségét kérem.
Mit tehetek ezek ellen a gyomok ellen, hogy a 2006-os évben ne legyen ilyen állapot?
Témakörök
gyomírtás
T.Szakértő!
Köszönöm a jótanácsot!
Üdv. Majorné
Kedves Major Antalné!