Növényvédelmi teendők – 2022. augusztus 12-18
Augusztus közepe táján a kertészek a szüretre készülnek. Joggal tehetik, hiszen az aszályos meleg hatására a vegetáció felgyorsult. A korai gyümölcsök már a kosarakban vannak és a hónap vége felé megkezdődik a korai szőlőfajták, pl. az Irsai Olivér, Zenit stb. szedésére is.
Növényvédelmi munkákra többnyire már nincs szükség. Azokra a problémákra, amelyeket eddig nem tudtunk megfelelően kezelni, ill. megoldani már kár időt, pénzt költeni, és csak a környezeti ártalmakat növelni.
A kivételek között említeném a selyemfényű puszpángmoly elleni védekezés aktualitását. A kártevő hazai megjelenése óta eltelt időben nagyot változott a kertészek hozzáállása ehhez a kártevőhöz. Amíg kezdetben a védekezések elmaradása volt a jellemző, mostanában pedig a növények folyamatos vegyszer alatt tartása tapasztalható sokhelyütt. Az lepkék tavaszi, május eleji repülését követően még kétszer rajzanak. A sodrómolyokhoz tartozó puszpángmoly – mint általában a molylepkék – alkonyat után, az esti órákban repülnek. Ilyenkor a buxus bokrok környezetében sok lepkét észlelhetünk. A védekezés eredményessége ebben az időszakban biztosított pl. Karate Zeon, Lamdex stb. kontakt hatású rovarölő készítmények bevetésével. A rejtőzködő életmódot folytató lárvák elérése nehezebb. Ilyenkor ajánljuk az erős permetlésugárral való permetezést, a tapadószer (pl. Silwet) használatát és a felszívódó készítmény bevetését is (Mospilan 20 SG), vagy kombinációját az előzőekben felsorolt kontakt rovarölő készítményekkel. A védekezést célszerű megismételni! A nyári rajzás június végén, július elején történik. Ellenük az előbbiekben leírtak szerint kell védekezni. Mostanában várható a 3. rajzás. A kifejlődő kis hernyók a védelmüket szolgáló szövedékben felkészülnek a telelésre. Minden megelőző beavatkozás, ami a telelni készülő hernyók létszámát csökkenti a jövő évi védekezés eredményességét szolgálja!
Szüret idején fontos megemlíteni az élelmezés-egészségügyi várakozási idők maradéktalan betartását a gyümölcsöket fogyasztók védelmében. Amint a bevezetőben említettem, az év folyamán elkövetett hibák a növényvédelmi tevékenységünkben most már nem, viszont a betakarítás után a lemosó, ún. higiéniai kezeléssel javíthatók. Ide sorolhatjuk a moníliás fertőzéseket, az alma- és körtevarasodás, a tafrinás betegségek (levél, gyümölcs), a lisztharmat gombák és egyéb levélfoltosodás (rozsdák stb.), ill. a levéllyukacsododás kórokozóit.
A dióburok-fúrólegyek száma a július utolsó dekádjában lezajlott tömeges repülést követően jelentős mértékben csökkent. A sárga ragacsos lapok is kevés legyet fognak. A kártevő elleni küzdelmet azonban folytatni kell, mert a károsítás látványa elszomorító különösen azok számára, akik a védekezéseiket jól időzítették és a technológiai előírásokat betartották. Az eddig elvégzett kezelések – csalival vagy csak vegyszeresen – július utolsó hetében és augusztus 10-e előtt időben megtörténtek. Tudni kell azonban, hogy a fúrólegyek repülése még szeptemberben is tart. A burokba későn lerakott tojásokból kifejlődő nyűvek károsítását már nem kísérik külső tünetek. Valószínű, hogy a dió szedésének ideje a megszokottnál korábbra tevődik.
Dr. Varga Mária
szaktanácsadó