Növényvédelmi teendők – 2020. szeptember 26. – október 2.
A dióburok-fúrólégy rajzása befejeződött. A csapdák még fognak 1-1 példányt. A dió érése tart és már az egészséges diók is tömegesen hullanak. A teljesen vagy részben fekete diókban élnek még lárvák, részben pedig a földre hullva befurakodnak a talaj felső 3-5 cm-es rétegébe. Mint már több alkalommal utaltam rá, ezt a folyamatot meg kell akadályoznunk a jövő évi fertőzés csökkentése érdekében! Terítsünk fekete fóliát a fa alá! Folyamatosan szedjük össze a hullott diót, talajfertőtlenítsünk!
Rövidesen elérkezik az őszi, úgynevezett higiéniai permetezés ideje gyümölcsfáink valamint gyümölcsbokraink kezelésére. Ilyenkor van lehetőségünk az egyes betegségek szaporítósejtjeinek elpusztítására, gyérítésére. Kevésbé eredményes viszont a kártevők elleni védekezés. Egyrészt többnyire még nem foglalták el telelőhelyeiket, mondhatnánk keresik azokat. Éppen ezért most a Bordóileves kezelést ajánlom, a vegetációban javasolt 1%-os dózis helyett 2%-os töménységben. A permetezés legyen lemosásszerű és a lombhullás kezdetére időzítsék. Az egész évben fertőző gombák– tafrina, monília, varasodás, lisztharmat stb. – elleni küzdelemben elengedhetetlen ez a kezelés! Nem spórolják el! Szánjanak rá időt az esős időszak elmúltával.
Az őszi lemosó permetezés nem pótolható. Hatékony, mert a kórokozók általában még a kevésbé ellenálló nyári alakjukban találhatók meg. A téli vastag falú, többnyire fekete áttelelő alakok könnyen túlélhetik a permetezést!
Jelenleg a napi középhőmérséklet alkalmas a permetezésre. A tél beköszönte előtt higiénikusan, kisebb fertőzési nyomással térnek telelőre fás növényeink.
A hosszabban tartó enyhe időszakban a kórokozók egy része nyugalmi állapotából kiszabadulhat és új fertőzést indíthat el. Tél végén bekövetkező tartós enyhülés során éppen ezért javaslunk egy újabb Bordóileves – ekkor már 3%-os dózisú – permetezést.
Rügyfakadáskor valamennyi gyümölcsfát és bokrot 1%-os Bordóilével, vagy réz+kén+olaj tartalmú lemosó szerrel (Olajos Rézkén, Vegesol eReS) kezeljenek. Ebben az időszakban már bizonyos kártevők (atkák, araszolók, levéltetvek stb.) „ébredeznek”, és könnyebben pusztíthatók az olajos szerekkel.
Az előrejelzés célja a károsítók várható megjelenésének, tömeges felszaporodásának felismerése az előrejelzés eszközeivel. Ezáltal az ellenük való védekezés időzíthető és a kezelés hatékonysága növelhető, a szerfelhasználás optimalizálható lesz.
Jövőre – remélem – újra találkozunk, és az internet segítségével együttműködhetünk!
Dr. Varga Mária
növényvédelmi szaktanácsadó