Növényvédelmi teendők – 2020. július 11.-17.
A kitartó esőzés ellenére a növényvédelmi tevékenységünk a kártevők elleni küzdelemről szól. Bátran mondhatjuk: a 2020-as év a kártevők éve.
A levéltetvek kisebb telepekben, de szinte minden kerti növényen megtalálhatók. Mézes váladékukat pedig továbbra is a hangyák látogatják.
Az amerikai lepkekabóca (képen) az előbbi kártevőnél kevésbé ismert, de adottságai, telepeinek viaszos bevonata révén erős védelmet élvez. Éppen ezért az ellene való sikeres védekezés nemcsak a megfelelő rovarölő szer kiválasztása, hanem technikai folyamat is.
A tripszek dísznövényeinken gyakori kártevők. Nemcsak a kardvirág esik áldozatul, de szívogatásuk tünetei bokrainkon (közönséges orgona, nyári orgona, stb.) is felfedezhetők. Többnemzedékes, gyorsan szaporodó faj, tehát érdemes minél előbb megszabadulni tőle.
A vértetű ellen egész évben kitartóan kell védekezni. A permetezések után minden alkalommal néhány egyed fennmarad és gyorsan szaporodni kezd. A permetlébe segédanyagot (nedvesítőszer, hatásfokozó) adagolva erős vízsugárral szükséges a védekezés, a szórófejet a telepekre kell irányítani.
A takács- és levélatkák ellen speciális atkaölő szerrel tudunk védekezni. A védekezést nagy lémennyiséggel, lehetőleg más növényvédő szerrel nem keverve, önmagában kell kijuttatni.
A selyemfényű puszpángmoly mára már méretes hernyói folyamatosan pusztítják tápnövényüket, jelenlétükről meggyőződve kell ellenük tagló hatású rovarölő szert kijuttatni Feltétlen keverjünk tapadásfokozót és ne sajnáljuk a permetlevet, melyet bőven, erős vízsugárral célszerű kijuttatni.
Rajzik a tujafúró aranymoly és tojásrakása is megkezdődött. Lárvái azonban még általában nem furakodtak be a hajtásokba, a szabadon mozgó lepkék ellen érdemes védekezni az esti órákban.
Rajzanak a gyümölcsmolyok, ilyenkor a nyári nemzedékekkel találkozhatunk. Mielőtt a kártevők tojásaikat a gyümölcsökbe helyezik, érdemes ellenük védekezni. A molylepkék főleg az esti órákban repülnek, érdemes estére időzíteni a védekezéseket.
A nyugati dióburok-fúrólégy rajzása vontatott. A csapdákban és egyéb módokon történő megfigyelés során csak néhány légy látható. A hosszan tartó, akár 40-50 napig is elhúzódó rajzása miatt a védekezéseket most még nem célszerű megkezdeni. Várhatóan július végére időzíthető az első permetezés. A legyek főleg a diófák felső harmadában tartózkodnak, elsősorban a déli oldalon.
A szelídgesztenye gubacsdarázs rajzása folyamatos és erős. Kertjeink egy-két szelídgesztenye fáján, ha gubacsokat találunk, a permetezést most kell megkezdeni, és 2-3 alkalommal megismételni. Érdemes tüzetesen átvizsgálni a fákat, mert a kártevő még nem terjedt el, csak helyenként láthatóak gubacsai. Feleslegesen nem érdemes védekezni. A repülő darazsak párosodását és tojásrakását megelőzve kell a rovarölő szert bevetni, kontakt vagy felszívódó, vagy mindkét szerrel, egy-egy alkalommal. Erdei környezet ültetvényeiben kémiai anyagot tilos bevinni a természetvédelmi törvény értelmében. A jövő lehetősége a kártevő ellen fürkészdarazsak betelepítése.
Örökzöldjeinket is sokféle kártevő károsítja. Jó néha megvizsgálni a növényeket, amelyeken pajzs-, levél-, gubacs- és hajtástetvek, darazsak károsíthatnak, ellenük időben védekezni kell.
A kártevő rovarok ellen kijuttatott permetlébe minden esetben keverjünk gombaölő szert (réz, Dithane, Chorus, Topas stb.) és tapadásfokozót is a lehetséges kórokozók fellépésének megelőzésére.
Dr. Varga Mária
növényvédelmi szaktanácsadó