Indul a növényfrász

Minden családban eljön az a pillanat, amikor a szülők már a gyermekeik nélkül utaznak el.  A legtöbb csemete ilyenkor lázas telefonálásba kezd, hogy megszervezze az év házibuliját. Nálunk nem csak ebből állnak az előkészületek, hiszen a növényekről és állatokról is gondoskodni kell. A halak, teknősök és természetesen a kutya ellátása nem okozott soha gondot, ám a balkonok és a kerti zugokban lapuló növények egyedi öntözése annál inkább.

Kezdetben csak szóban, később térképvázlattal  kaptak a  gyerekek utasításokat. Ez ritkán volt sikeres. Ennek továbbfejlesztett változataként színes madzagokkal segítettem a tájékozódást. Ekkor már pontosabb lehetett a leírat, valami ilyesféle ”a kéket, aminek a levelei mélyzöldek kétszer locsold naponta, a virág nélkülieket nem kell tápoldatozni és a sárgáknak a cserepét forgasd 45 fokkal mielőtt megöntözöd, stb.”

A felügyelet nélkül töltött hetet mindenki élvezte, a növények kivételével. Annak ellenére, hogy állítólag mindennap lelkesen öntöztek, elkezdtek fonnyadni, száradni, sárgulni, barnulni és kókadni. Amikor megérkeztünk (és persze megláttam a pusztítást), kétségbeesetten rohantam, és próbáltam menteni a menthetőt. Sokszoros továbbfejlesztés után új rendszert vezettem be, a gyakran, bő vízzel locsolandó növények piros, a közepes vízigényűek kék, a hetente egyszer locsolandók pedig zöld szalagot kapnak. Ez megoldotta a locsolás örök problémáját, bár néha hiba csúszik a rendszerbe: egy nagyobb szélvihar következtében a szalagok leszakadnak, sőt a nyári nap ki is szívja a színüket. Rá kellett jönnöm, hogy jobb lenne a növényeket megismerni.

Mostanra már minden automatizálva van, föld alatt, föld felett villamos vezetékek, slagok, izzadó csövek, különböző csepegtetők, fúvókák, párásítók helyettesítenek, de még ez sem százas, hiszen a kis alkatrészek eltömődhetnek, elmozdulhatnak, bármelyik főcsatlakozó felmondhatja a szolgálatot, elereszthetik, amit tartanak.