A listavezető lilaakác

A lilaakácot wisteriának is ismerik, csodás, lombhullató kúszócserje. Fő tulajdonsága, hogy buja hegymászóként hatalmas felületek képes befutni. Az akácéra emlékeztető hosszú fürtvirágai – a változattól függően – rózsaszínűtől liláig sokféle színűek lehetnek. Hogy kellő pompáját bemutathassa, valamilyen támasztékre van szükség, ha ez kedvére van, akkor hamar elfoglalja.

Kínai nyelven a neve ce-teng azaz lila lián. Közvetlen rokonai Japánban és Amerikában élnek. Tudományos nevét XVIII – XIX. század fordulóján tevékeny, pennsylvaniai orvosprofesszor, Caspar Wistar tiszteletére kapta. A kisigényű, díszes növények szegényes listáján az elsők közé való. Jól bírja a téli hidegeket, és attól sem lesz baja, ha a lombozatát tűző nap éri, azt viszont szereti, ha gyakran jut öntözővízhez, pompás virágokkal hálálja meg gazdag trágyázást. Ebből következik, hogy közvetlenül a fal mellé nem szabad ültetni, hiszen ott általában szárazabb a talaj.

Fura tulajdonságainak egyike az is, egyes változatai az óra mutató járásával megegyező, mások viszont az ellentétes irányba csavarodva kúsznak.

Egy tevékeny kertész számára nem okoz gondot, hogy rendszeresen metszeni kell. Azzal viszont annak, aki nem ollóvirtuóz számolni kell, hogy tényleg a nyakára nő, ha nem nyesegetik rendszeresen, képes a tetőt is megbontani. Az éves rutinmetszéssel főként a virágzást kellene serkenteni a friss hajtások, akár évi háromszori kurtításával.

Az első beavatkozás legjobb ideje a tél vége, legfeljebb március eleje. Először 4-5 rügyet meghagyva, a tavalyi hajtásokat kell visszametszeni. Ezzel együtt minden harmadik hajtást is el lehet tőből távolítani. A kiválasztáskor a nyurgaság legyen a szempont, ezzel ugyanis is felkopaszodásnak lehet elejét venni.

A lilaakácot tízévente