A granulált szerves trágyák 10 előnye

A granulált szerves trágyák 10 előnye

Pap Edina 2024. febr. 26. Kb. 15 perc olvasás

A talajélet fenntartása, a talajszerkezet javítása érdekében a szervesanyag-pótlás elengedhetetlen a kertben és a szántóföldeken. Ez történhet érett istállótrágyával, zöldtágyanövények vetésével és bedolgozásával, illetve komposzttal. Előfordul, hogy nem áll rendelkezésünkre egyik sem, ilyenkor hasznosak a formulázott, pelletált vagy granulált szerves, illetve szerves-ásványi trágya-termékek, amelyek 10 előnyét mutatjuk be.

1. Állandó összetétel

Míg a saját magunk által készített komposzt, illetve az állattartásból származó istállótrágya összetétele nagyon változó, tartalmazhat káros sókat is, addig a granulált vagy pelletált termékek szerves- és tápanyag-összetétele állandó. Bár termékenként változó lehet az összetétel, egy terméken belül azonban minden zsák minden évben ugyanazt a minőséget tartalmazza.

2. Könnyű szállítás és kijuttatás

A granulált szervestrágya-készítmények zsákos kiszerelésben kaphatók. Nagyobb kertekbe a 20-25 kg-s kiszerelés javasolt megvásárolni, de aki csak néhány virágcserép vagy balkonláda földjét szeretné szerves anyaggal gazdagítani, az 0,75-1 kilogrammos kiszerelést is vásárolhat. A csomagoláson található adagolási tájékoztató alapján akár kézzel is könnyen kiszórható. A szerves trágya-granulátumokat érdemes sekélyen bedolgozni a talajba, de a talaj felszínére és juttathatók (pl. gyepben), és az öntözővíz, eső hatására a szemcsék szétesnek és a tápanyagok bemosódnak a talajba.

3. Teljesen gyommentes

A gyártási folyamat során az alapanyagokat 60-70° C-on hőkezelik, amely során a gyommagvak, csírák, nemkívánatos élőlények teljesen elpusztulnak, míg a hasznos szervezetek nem károsodnak. A végeredmény egy tiszta termék.

4. Nagy nedvességmegtartó képesség

A pelletált vagy granulált szerves trágyák kiváló nedvességfelvevő és -megtartó képességgel rendelkeznek. Nagy porózus felszínüknek köszönhetően saját súlyuknak akár háromszorosát is képesek felvenni az eső- vagy öntözővízből. Javítja a homokos talajok vízmegtartó képességét, míg a kötött talajokat lazítja. Ennek eredményeképpen kevesebb lesz a vízveszteség.

A szerves trágyázás célja a talajélet serkentése

5. Tartós hatás

A szerves trágyákban lévő tápanyagok lassan szabadulnak fel, így a termesztés során a növény számára tartósan rendelkezésre állnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a szerves trágya-készítményeket alapvetően a talaj szerkezetének, víz-levegő-háztartásának javításárára, humuszpótlásra, illetve a talajélet serkentésére alkalmazzuk. Alacsony tápanyagtartalmuk önmagában nem minden esetben fedezi a növények tápanyagszükségletét, de nagyban segítik a kiegészítésként adott egyéb tápanyagok felvehetőségét, így azokból lényegesen kevesebbre lehet szükség.

6. 100%-ban természetes alapanyagok

A granulált szerves trágyák alapanyaga természetes eredetű, pl. marhatrágya (Marha-jó, Tribu), baromfitrágya (Tyúkanyó, Italpolina, Orgevit), guano (Guanito, és/vagy növényi eredetű (pl. Biosol Forte), fermentált vagy komposztált szerves anyag. Van olyan termék, amely növényi és állati eredetű szerves anyagot egyaránt tartalmaz (Siforga).
A legtöbb szervestrágya-készítmény rendelkezik bio tanúsítással, azaz ökológiai gazdálkodásban alkalmazható. A bioban engedélyezett készítmények folyamatosan frissülő listája itt található.

7. Nincs gyökérperzselés

A komposztálás biztosítja az ammónium átalakulását a nitrogén stabilabb formájává. Ez a nitrogén lassan szabadul fel, így kiküszöbölve a gyökérperzselés kockázatát.

8. Semleges szag

A komposztálás semlegesíti a szagot, és a végtermék szinte szagtalan pellet vagy granulátum.

Plantella Organik baromfitrágya 25 kg

13 719 Ft
Siforga szervestrágya 4-3-8 1-2 mm Micro 25 kg

9 303 Ft
Guanito 6-15-3+2MgO+10CaO szervestrágya 25 kg

16 944 Ft
Biosol Forte 25 kg

13 800 Ft
Fermentált magyar szarvasmarha trágya 5 l

1 381 Ft

9. Bárhol, bármikor alkalmazható

A szerves trágyák bármilyen talajtípuson, bármely növénykultúrában felhasználhatók, és egész évben (a fagyos időszak kivételével) kijuttathatók.
A granulált szerves trágyákat tavasszal is kijuttathatjuk, ültetés, palántázás előtt 1-2 hónappal. Ha az előírt mennyiségben alkalmazzuk őket, perzseléstől nem kell tartani. Mivel a bennük lévő mikroorganizmusoknak időre és meleg talajra van szükségük, hogy „beinduljanak”, az őszi kijuttatás és bedolgozás az ideális.

10. Hosszan eltartható

Ha esetleg több granulált szerves trágyát vásároltunk a kelleténél, alaposan lezárt csomagolásban, jól szellőző, száraz helyen évekig, de legalább a következő őszi vagy tavaszi felhasználásig eltárolható. A szerves trágyát nem lehet túladagolni, egy fél zsák anyagot még bárhova, pl. gyümölcsfák, gyümölcsbokrok tövébe bedolgozhatunk, vagy a komposztra kiszórhatjuk. Ha zsákos komposztálást végzünk, ott is hasznát vehetjük.

Röviden a szerves-ásványi trágyákról

A szerves-ásványi, vagy idegen szóval organo-minerális trágyák egyéb ásványi vagy mesterséges tápanyaggal dúsított szerves trágya alapú készítmények. Tápanyagtartalmuk jóval magasabb, mint a szerves trágyáké, hatástartamuk több hónap lehet. Nem biotermékek, de a csekélyebb vagy akár nulla tápanyag-kimosódás miatt jóval környezetbarátabbak, mint a műtrágyák. Kaphatók növénykultúrákra szabott sepciális összetételek.

A szerves-ásványi trágyákról itt olvashat bővebben.

Aktuális szervestrágya-kínálatunkat itt találja.