2024. évi 11. növényvédelmi felhívás

2024. évi 11. növényvédelmi felhívás

Zsigó György 2024. máj. 8. Kb. 10 perc olvasás

Végre kaptunk egy kis esőt és melegebbek lettek a nappalok és az éjszakák is. A jó hír mellett, a növényvédősöknek a feléledő kórokozó gombákra is gondolniuk kell.

Erősödhet a varasodás fertőzése az almán, körtén, (7. felhívás) de a lisztharmat (6., 7., és 8. felhívás) is új erőre kaphat.

A szőlőtermesztőknek a lisztharmat mellett (9. felhívás) már a peronoszpórát is figyelniük kell. A kajszin, a meggyen és a színesedő cseresznyén a moníliafajok már nem csak a friss hajtásokat, hanem a kis gyümölcsöket is veszélyeztetik. A virágfertőző monília ellen javasolt gombaölők többsége most is használható (2. felhívás). A tafrina a meleg beköszöntével „leállt”, már nem fertőzi tovább az őszibarackokat. Idén a mandulán is megjelent, ez látható az alábbi, április 12-én készült fotón.

Tafrina tünete mandulafa levelén

A levéltetveknek jól jött a meleg, párás időjárás, folyamatosan híznak a kolóniáik (6. felhívás). 

A csigák pedig az esőknek örültek. Az alábbi fénykép április 10-én készült, már ekkor így megrágták a kerti tó mellé telepített lapu levelét. A távoltartás, a csapdázás változatos módszereiről már többször írtam. Egy szakkönyv 16 pontban gyűjtötte össze a legjobb módszereket. Akik inkább a csalétkeket választják, azoknak a kertbarátoknak jó hír, hogy a tavaly engedélyezett két csigaölő granulátum (Csigaölő natural és Vitrol GB csigaölő szer) mellé egy újabbat, méghozzá a korábban a II. kategóriába sorolt metaldehid hatóanyagot tartalmazót is engedélyeztek a Xiren HG-t. Az engedélyokirataik megtekinthetőek itt. Sajnos több faj ellen a csapdázással és a granulátumokkal sem tudunk védekezni. Ezek főleg a növények pl. a káposzta- vagy salátafejek belsejében tartózkodnak. 

Csigarágta lapulevél

Néhány cseresznyefajta már színesedik. A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj. Javaslom, hogy Önök is helyezzenek ki ragacsos sárgalapokat (10. felhívás). A lombkorona déli oldalára és a felső szintjére függesztve jelzik a legpontosabban a rajzás indulását. Sajnos létrázni kell. A kutatók csigával, teleszkópos botokkal mozgatják le és fel a lapot. Az alsóbb ágra akasztva csak kisebb számban és egy-két héttel később fogják az első egyedeket. Ekkor már elkéstünk, a termés nagyobb részét már „beköpték” a legyek. Ahol megtalálták a sárgalapon az első, jellegzetes szárnymintázatú egyedeket (lásd a nyitóképen), ott ki kell számolni a rovarölő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejét (é.v.i.). Ha a szüretig még „belefér” a felszívódó Mospilan (14 napos), akkor ez is kiváló. Később már csak a kontakt készítményekkel ismételgethetünk, 7 napos pl. a Decis és a Kaiso Garden, míg 3 napos a Karate Zeon 5 CS és a Lamdex Extra.

Csak üzletünkben átvehető!
Mospilan 20 SG 4 g

1 288 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Karate Zeon 5 CS 0,25 l

7 773 Ft
Biocont sárgalap A/5 5 db-os

1 855 Ft
Bioplantella sárgalapok (10db) 17cmx22cm

2 262 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Bros Vitrol csigaölő 250 g

2 476 Ft
Csak üzletünkben átvehető!
Shalimar csigaölő 0,6 kg

3 398 Ft
Csalétek Natural Control csigacsapdába (2 db-os)

1 886 Ft

A szüret után szedjék le a fákról a ragacsos lapokat, mert már nincs szükségünk rájuk, a hasznos rovarokat viszont összegyűjtik. (A diólegyek rajzását is ilyen sárgalapokkal követjük, de ezeket később kell kirakni.)
A légy biológiájában és a védekezés lehetőségeiben sem történt változás. Örömmel másoltam át a tavalyi felhívás ide vágó bekezdését, mert nem kellett átfogalmaznom. Ugyanis újra visszatért a Mospilan 20 SG. Leveles kiszerelésben, azaz 4 grammosban április 24-től újra III. kategóriás lett.   

„A kötődő szilvát erőteljes rajzással veszélyezteti a szilvamoly első nemzedéke. …. ezért javasolt a védekezés.” Dr. Aponyi Lajos kollégám április 24-i előrejelzéséből idéztem. „Heti jelentései” a Kertészet és Szőlészet szaklapban és a növényorvosi kamara honlapján olvashatóak. Előrejelző hálózatunk fogási adatai alátámasztják a véleményét. Lassan az összes gyümölcsmoly ellen védekezni kell (10. felhívás). 

Jó egészséget, jó kertészkedést!

Zsigó György, NMNK